Török Gábor: Vannak arra utaló jelek, hogy bizalmi válság van a királyi udvarban

A tizenharmadik rész, amelyről videófelvétel is elérhető a Csúcs-csomag előfizetői számára, a múlt vasárnapi, rendhagyó kötcsei piknik eseményeit járta körül. Mi az a fideszes technika, amit Magyar Péter fejlesztett tökélyre, mi volt a miniszterelnöki beszédnek az a része, aminek zárt körben kellett volna elhangoznia és kinek szólt Orbán Viktor burkolt fenyegetése, miszerint „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”?

A politikai elemző számára a kötcsei miniszterelnöki beszéd egyik legérdekesebb része ez utóbbi idézet volt. A korábbi választások előtt ugyanis, szerinte nem fogalmazott meg Orbán Viktor ilyen mondatokat, legfeljebb az ellenoldal számára volt hasonlóra példa. Az, hogy a saját táborát figyelmeztetni, fontos lenyomata annak, hogyan gondolkodik a miniszterelnök a jelenlegi politikai helyzetről.

„A Fidesznek egy nagyon komoly versenyelőnye volt az, hogy ott a szereplők hajlandóak voltak mindig, mindent feltenni, az utolsó pillanatig együttműködni. Orbán Viktor szerintem jól érezte azt, hogy most egy olyan szituáció van, amikor a tág értelemben vett politikai holdudvara gondolkodik azon, hogy mi lesz 2026 után, és mennyit érdemes most beletenni? Akárcsak olyan értelemben is, hogy mennyire érdemes a másik oldalt valahogy segíteni, lásd a gazdasági holdudvarban, mennyit érdemes feláldozni a saját hitelességemből, lásd a politikai táborban. Tehát itt nemcsak a frontpolitikusokról van szó. Nyilván ez szólt Lázár Jánosnak meg Rogán Antalnak is, nagyon is. De ennél tágabb értelemben is szólt.”

A kötcsei piknik nyilvános közvetítéséből az is látszik a politológus szerint, hogy Orbán Viktor bármire hajlandó a kommunikációs változtatások terén. A politológus úgy látja, a Fidesz tábornak nagyon sokat jelentett Kötcse, de ennek exkluzivitása elveszett. Török Gábor értékelése szerint a miniszterelnök saját szempontjából hasznos döntést hozott, amikor nem félt beáldozni a piknik zárt körűségét, ugyanis enélkül a változtatás nélkül a Tisza akciója könnyen kiszoríthatta volna a kormányoldalt a napirendből.

24 Extra születésnap

Október 15-én ünnepeljük meg a 24 Extra első születésnapját az UP Rendezvénytérben, ahol podcastjaink élő kiadásával és sztárvendégekkel várunk! Csupa exkluzív programmal készülünk – felvétel nem készül, biztosítsd a jegyedet, hogy ne maradj le róluk!

A Törökülésben szó volt arról is, hogy

  • miről szólt a Tisza-párt számára a hétvégi kötcsei esemény?
  • kiket céloz elsődlegesen a Tisza-adó kampány?
  • milyen imázsváltáson esik át éppen Orbán Viktor?
  • melyik saját szabályait szegte meg a miniszterelnök Magyar Péter miatt?
  • rá tudja-e illeszteni Magyar Péterre a Gyurcsány-képet a Fidesz?
  • kell-e újdonságot várni egy politikai beszédtől?
  • mire lehet következtetni abból, hogy Orbán Viktor nagy világrendszereket értelmez a belpolitika helyett?

The post Török Gábor: Vannak arra utaló jelek, hogy bizalmi válság van a királyi udvarban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest