Történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja végre a honvédség a Bakonyban

Thumbnail for 6495139

A Magyar Honvédség történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja végre a Bakonyban található Központi Gyakorló- és Lőtéren – közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán a közösségi médiában.

A június 4-ig tartó felkészülés során a honvédség először vonultat fel egyszerre huszonegy darab Lynx KF-41 gyalogsági harcjárművet

– tették hozzá.

A zalaegerszegi gyárral is rendelkező német Rheinmetall fegyvergyártó által előállított Lynx KF41 harcjárművek beszerzéséről 2020-ban írt alá szerződést a Magyar Honvédség. Az ennek keretében beszerzendő kétszáztizennyolc tank túlnyomó többségét, százhetvenkét darabot egy több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében Magyarországon állítják elő – erről szóltak az akkori hírek. A szerdai közlés szerint a honvédség a kétszáztizennyolc harcjárművet 2029-re állítja szolgálatba, ezáltal tovább erősítve Magyarország védelmi képességeit.

A kihelyezett felkészülés nemcsak az alakulat harcképességét fokozza, hanem fontos lépést jelent a modern haditechnikai eszközök beérkezésével szükségessé vált szemléletmód változtatásában, valamint a kiképzési rendszer átalakításában is – olvasható a minisztérium posztjában.

The post Történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja végre a honvédség a Bakonyban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest