Tóth Olivér, a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője volt Kamarás Norbi és Király Peti vendége a Talk TV KiKapcs című podcastjének legújabb adásában. A műsorban Tóth egyebek mellett arról is beszélt, hogy annak idején meggyűlt a baja a kábítószerrel.
Két helyen fogadtak engem abban az időszakban úgy igazán nagy szeretettel – én nagyon keményen drogoztam akkoriban –, az egyik ti voltatok, az Éjjel-nappal, a másik pedig a Barátok közt
– idézte a Blikk a színészt, aki úgy véli, egyáltalán nem gond, hogy nincs jogosítványa, sőt.
Azt hiszem, hogy ez egy ilyen isteni megoldás volt. Abban a 15 évben, ha nekem van jogsim, akkor már nem itt vagyok. Akkor nálunk nagyon sokan meghaltak, nagyon sok autót el kellett szállítani, négy-öt autót ütöttünk telibe azokban az állapotokban.
Mint mondja, náluk a családban mindenki alkoholista volt: a nagybátyjai, a keresztapja, a nagyszülei, az édesapja és az édesanyja is.
Tisztelettel próbálok már erről beszélni. Szóval, hogy apukám ebbe belehalt. Ő tipikus történet, hogy az ajtóban, félig belekapaszkodva összeesett, mellette még egy üveg bor, meg egy doboz cigi. Egyedül egy házban, ami olyan koszos, hogy már patkányok vannak, meg minden.
A beszélgetés során Tóth azt is elismerte, hogy borzasztó időszakot élt meg a magánéletében, amikor az Éjjel-nappal Budapesthez forgatott.
Abban az időben, mikor veletek voltam, akkor olyan dolgok voltak, amiket ti nem is tudtatok. Én például akkoriban hajléktalan voltam. Akkoriban minden olyan időmet, amit nem a forgatáson töltöttem, azt droghasználattal töltöttem. Akkoriban, amikor veletek voltam, az összes barátom már el volt fordulva tőlem. Már nem nagyon beszéltek velem, nem adtak tanácsot, nem lehetett segítségért fordulni. Ilyen volt a Barátok köztnél is. Amúgy a mai napig nem tudom, hogy hogy szedtem össze azokra a napokra magam.
A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.
Tóth Olivér 2018-ban a Best magazinnak beszélt arról, hogy óriási küzdelmek árán tudott csak kilépni a drogfüggőségből.
The post Tóth Olivér hajléktalan volt, amikor az Éjjel-nappal Budapesthez forgatott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu