Agárdi Szilvia több mint egy hónappal ezelőtt számolt be arról a könnyeivel küzdve, hogy tűz ütött ki az otthonukban: férjével együtt az édesapja menekítette ki őket az égő házból, ami a felcsapó lángok miatt lakhatatlan lett. A rajongók és a pályatársak azóta több oldalról is igyekeznek segíteni az énekesnő családját, amiért Agárdiék nagyon hálásak – jelenleg albérletben élnek, és meglehet, nem is fognak visszatérni korábbi otthonukba, melynek helyreállítási munkálatai máig nem tudtak elkezdődni.
A helyzetünk továbbra is változatlan, ugyanis a biztosítóval való egyeztetés még mindig folyamatban van. A károkat már sikerült felmérni, a szükséges dokumentumokat is benyújtottuk, ám ez rendkívül hosszadalmas procedúra: mire mindent kiértékelnek és jóváhagynak, addig nem tudjuk megkezdeni a felújítási munkálatokat sem, amelyek szintén hónapokig elhúzódhatnak
– mondta a Blikknek az énekesnő, akit komolyan elgondolkodtattak a történtek.
Meglehet, hogy végül vidéken kezdenek új életet
Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát, mivel felmerült bennünk, hogy talán nem véletlenül történt ez a tragédia, és egyfajta jelként kellene tekintenünk rá, amely a változás irányába terel bennünket. Arról egyelőre nem született konkrét elképzelés, hogy pontosan hová költöznénk, hiszen ez még csupán ötlet szintjén fogalmazódott meg bennünk. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy Budapesten nem szeretnénk lakást vásárolni; sokkal inkább a vidék vagy az agglomeráció jöhet szóba
– tette hozzá.
The post Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





