Donald Trump „szép gesztusnak” nevezte, hogy María Corina Machado neki adta Nobel-békédíját. Az amerikai elnök pénteken újságírók előtt beszélt csütörtöki találkozójáról a venezuelai ellenzéki vezetővel.
Az MTI tudósítása szerint Trump a Venezuelából a Maduro-rezsim elől tavaly elmenekült politikust „nagyon kitűnő asszonynak”nevezte, akivel hamarosan ismét beszél. Az elnök annak magyarázatára, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel és az ideiglenes elnökként hivatalba lépett Delcy Rodriguezzel, Irak példájával érvelt. Kifejtette, hogy annak idején az iraki diktatórikus rezsim megbuktatása után szinte minden tisztségviselőt eltávolítottak hivatalából, ami az „Iszlám Állammal végződött”.
A Nobel-bizottság szerint ez nem így működik
María Corina Machado tavaly októberben tett ígéretének megfelelően a Fehér Házban tett látogatásán adta át az amerikai elnöknek a kitüntetést jelentő medált. A venezuelai politikus októberben, miután a Nobel-bizottság bejelentette a kitüntetését, közölte, hogy azt Trumpnak ajánlja fel, mert véleménye szerint az amerikai elnök érdemli a béke érdekében tett lépéseivel.
Ugyanakkor a norvég Nobel-bizottság már napokkal korábban emlékeztetett, hogy a Nobel-békedíjat nem lehet megosztani vagy átruházni.
A visszautasított vagy továbbadott Nobel-díjakról pénteken közöltünk összeállítást:
The post Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





