Hétfőn a Fehér Házba látogatott Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, ami jó apropót szolgáltatott a sajtó képviselőinek, hogy újra Donald Trumpot kérdezzék az ukrajnai háború végéről – tekintve, hogy az amerikai elnök nemsokára Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a konfliktus lezárásának lehetőségeit vitatja meg.
Trump a sajtó képviselőinek kijelentette, el fogják érni a céljukat a háború lezárása kapcsán, ugyanakkor azt is mondta, nehéz a dolguk, és leginkább azért nehéz, mert két olyan ember vezeti a konfliktusban érintett feleket, Oroszországot és Ukrajnát, akik tényleg őszintén gyűlölik egymást.
Mindennél jobban gyűlölik egymást, ez valóban megnehezíti kissé a dolgot
– utalt Putyinra és Volodimir Zelenszkijre.
Az amerikai elnököt arról is kérdezték, mi lehet a konfliktus vége, ki mondhatja majd magát győztesnek. Trump nem foglalt állást egyértelműen, arról beszélt, hogy a háború furcsa helyzet, ahol borzalmas dolgok történhetnek meg. Egyet viszont leszögezett:
Soha nem mondtam, hogy Ukrajna megnyeri a háborút.
„Nem hiszem, hogy megnyerik, de megnyerhetik, bármi történhet” – idézi Trumpot a Sky News.
Trump és Putyin hamarosan Budapesten találkozik, de a csúcstalálkozón az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is részt venne. Ő már korábban kinyilvánította, hogy bárhol hajlandó találkozni Putyinnal, Oroszországot és Fehéroroszországot leszámítva.
The post Trump: Soha nem mondtam, hogy Ukrajna megnyeri a háborút first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu