„Néhányan a nemzetközi médiából talán azon tűnődnek, hogy miért van itt Finnország elnöke” – vetette fel gyakorlatilag önmagának Alexander Stubb idén augusztusban azon a washingtoni eseményen, amelyen Donald Trump amerikai elnök európai vezető politikusokat üdvözölt a Fehér Házban. A megbeszélések tárgya az esetleges ukrajnai békemegállapodás volt, és Volodimir Zelenszkij mellett jelen volt a NATO főtitkára, az Európai Bizottság elnöke, valamint Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság vezetői. És persze Stubb, egy 5,6 millió lakosú ország elnöke.
De hogyan is került a Fehér Házba Stubb? A válasz egyszerű: mestere a Trumppal való barátkozásnak. Míg a legtöbb európai vezető írásos emlékeztetőkkel és jegyzetekkel felfegyverkezve érkezik az elnökhöz, a finn politikus márciusban egy golfütővel jelent meg Mar-a-Lagóban, Trump floridai birtokán. Stubb, az egykori válogatott golfozó, kihívta Trumpot egy körre, estére pedig az amerikai elnök a sajtónak már a Helsinkiből érkezett „nagyon jó barátjáról” beszélt. S azóta Stubb reggelei gyakran Trump telefonhívásával kezdődnek.
„Azt, hogy golfozás közben sikerült neki más fényben bemutatni, miként működik Putyin, kiemelten fontosnak értékelik a finn médiában” – mondta a 24.hu-nak Vereb-Dér Botond, a Finnországban élő magyar újságíró, a Suomi–Unkari (Finnország–Magyarország) című lap főszerkesztője.
The post Trumppal golfozik Európa közvetítőembere, akivel szemben Orbán egykor Manfred Weber mellé állt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu