Tüdőgyulladás ölte meg a világhírű magyar zeneszerzőt

Liszt Ferenc zongorista és karmester, a világ egyik leghíresebb és legtehetségesebb zeneszerzője 139 éve, 1886. július 31-én hunyt el. Zsenialitása már gyermekkorában megmutatkozott: zongorajátékával alig 6 évesen elkápráztatta hallgatóságát, miközben kis túlzással előbb tanult meg kottát, mint betűket olvasni – írja a Rubicon.

Már tíz éves kora előtt koncertet tartott Sopronban, Kismartonban és Pozsonyban, 1821-ben pedig Bécsben is fellépett. Egy évvel ezután családjával az osztrák fővárosba költözött, ahol olyan mesterektől tanult, mint Carl Czerny és Antonio Salieri. Később Párizsban élt, ahol Chopinnel, Paganinivel és Berliozzal kötött barátsága nagy hatással volt művészetére.

Liszt Ference élete során olyan volt, akár egy mai világsztár: végig turnézta Európa szinte összes akkori nagyvárosát, utazásai alatt pedig számos szeretőt tartott, amiről a korabeli újságok is előszeretettel cikkeztek. Mindemellett azonban adományaival is felhívta magára a figyelmet: támogatta többek között a lyoni munkásfelkelés áldozatait, Európa-szerte segélykoncerteket szervezett az 1838-as pesti árvíz károsultjainak, és jelentős pénzösszeggel segítette a pesti Nemzeti Zenede létrehozását.

Utolsó 15 évét Weimar, Róma és Magyarország közötti állandó ingázással töltötte, a hetvenedik életévén is túl járó zeneművész a nyolcvanas évek derekán azonban már nehezen viselte ezt a túlhajtott életmódot: 1886 júliusában, miután Magyarországról Bayreuthba érkezett, tüdőgyulladást kapott, és július 31-én éjszaka meghalt.

Liszt gazdag életműve szinte példa nélküli a zenetörténetben, mivel átirataival együtt mintegy 1400 alkotás fűződik a nevéhez, melyek többsége annyira bonyolult, hogy bemutatásukhoz a legmagasabb zenészi kvalitások szükségesek. Halála után az osztrák, a német, de még a szlovák nép is megpróbálta őt saját fiának feltüntetni, Magyarországon tiszteletére a 2011. esztendőt Liszt Ferenc-emlékévnek nyilvánították.

Lapunk rendszeresen emlékezik meg a valaha élt legnagyobb magyarokról cikkek formájában, ezek közül néhány alább elérhető:

The post Tüdőgyulladás ölte meg a világhírű magyar zeneszerzőt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest