Túl sok jávorszarvashús és szárnyra erősített agancs okozott halálos kisrepülőgép-szerencsétlenséget Alaszkában – állapította meg az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) közel két évig tartó vizsgálata után a kedden közzétett jelentésében.
A CNN arról ír, a jelentés szerint a Piper PA-18-as repülőgép egy vadászcsoportot vitt egy félreeső vadonba az alaszkai St. Mary’s közelében 2023. szeptember 12-én, ahol elejtettek egy jávorszarvast.
Az első repülés, amely a húst egy nagyobb repülőtérre szállította, sikeres volt, de a második úton a gép közvetlenül a felszállás után lezuhant. A vadászok elsősegélyben részesítették a pilótát, aki az egyetlen személy volt a gépen, de röviddel később meghalt.
Az elhunyt pilóta Eugene „Buzzy” Peltola Jr., a 2022 és 2025 között az Egyesült Államok Képviselőházában Alaszkát képviselő Mary Peltola férje. A férfi sok éven át az Alaszkai Indián Ügyek Irodájának regionális igazgatójaként szolgált, mielőtt 2022-ben nyugdíjba vonult. „Buzzy odaadó közszolga volt” – mondta Joe Biden akkori elnök a baleset idején.
A nyomozók megállapították, hogy a repülőgép 236 kilogrammnyi rakománnyal volt megrakva – ami 53 kilóval több, mint amennyit a gép kezelni tudott. A jávorszarvashús mellett a repülőgép szárnyához agancsok is rögzítve voltak.
Bár Alaszkában megengedett agancsokat a repülőgépek szárnyaira akasztani, de a repülőgép nem kapta meg az ehhez szükséges légügyi engedélyt.
Az NTSB jelentése arra a következtetésre jutott, hogy a baleset oka a túlsúly és az agancsok „nem jóváhagyott külső terhelése” volt, ami „rontotta a felszállási teljesítményt és a repülési jellemzőket”, ami a gép feletti uralom elvesztéséhez vezetett.
Az NTSB jelentése arra is kitért, hogy a gép 70 éves volt, de már annyi alkatrészét kicserélték az eltelt időben, hogy az „a repülőgép szinte egy darabja se volt eredeti”.
A katasztrófa előtti napon Peltola képviselő az amerikai elnökkel együtt vett részt egy szeptember 11-i megemlékezésen Anchorage-ben, ahonnan az elnöki különgéppel repült Bidennel Washingtonba.
The post Túl sok jávorszarvashús és agancs okozta a repülőbalesetet, amiben meghalt a politikus férje first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu