„Túl szent vagy, belőled egyszer még pápa lesz” – így szekálta XIV. Leót a bátyja

Thumbnail for 6500026

Feküdtem az ágyban és hívott a feleségem: »fehér füst, fehér füst!”

– mondta az abc7-nek a Floridában élő Louis Prevost, hogy tudta meg, a konklávén megválasztottak az új pápát. De ekkor még azt nem tudhatta, hogy a katolikus egyház feje nem más, mint az öccse, Robert Prevost, azaz ma már XIV. Leó.

Mikor a bíboros kijött, és említette, hogy Roberto, már tudtam. Ha nem feküdtem volna az ágyban, hanem állok, talán összeestem volna. Teljesen váratlan volt.

Egyrészt, mert amerikai, amire eddig még nem volt példa, másrészt mert fiatal (69 éves) – magyarázta a báty. Ugyanakkor a javára írta, hogy komoly nemzetközi tapasztalata van (évtizedeken át dolgozott az Egyesült Államokon kívül).

Gyerekként sok galibát okoztunk a két fiatalabb testvéremmel, de ő mindig a legjámborabb volt közöttünk, és mindig azzal szekáltuk,

belőled egyszer még pápa lesz, olyan szent vagy.

De csak viccelődtünk.”

Aztán a pápa bíborossá emelte pár éve, és azt gondolták, „lehet, tényleg megtörténik, te szent ég” – (angolul holy cow, azaz szó szerint szent tehén) mondta még Louis Prevost. A pápának egyébként két testvére van, a másik, John Prevost is nyilatkozott már.



Arról, hogy miért esett a bíborosok döntése Robert Prevostra, itt írtunk. Hogy mit érdemes tudni XIV. Leóról, itt foglaltuk össze, itt pedig mélyebben is kifejtettük.

Kapcsolódó
10 dolog, amit fontos tudni XIV. Leóról

Az új pápa például nagy teniszrajongó.

The post „Túl szent vagy, belőled egyszer még pápa lesz” – így szekálta XIV. Leót a bátyja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest