Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak

Újabb közbeszerzést nyert a Kovács Zoltán korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének, Szikora Lindának az érdekeltségébe tartozó Profi-Komfort Kft., szúrta ki a Telex.

A lap cikke szerint a takarító vállalkozás ezúttal a magyar villamosenergia-rendszer működtetéséért felelős MAVIR Zrt. telephelyeinek takarítására szerződött, összesen nettó 712,9 millió forint értékben.

Az ügy fontos részlete, hogy a március közepén kiírt tendert öt részre bontották, így külön lehetett ajánlatot tenni a gödi, az albertirsai, a győri, a debreceni és a hévízi régióhoz tartozó alállomások, illetve vezetékfelügyelőségek takarítására.

Érdeklődés volt is szép számmal, összesen 18 ajánlat érkezett be az 5 régióra. Az ajánlattételi határidő április 24. volt, a nyertesekről augusztus 27-én döntöttek.

Vagyis a nyertesről, mert négy ajánlatot irreaálisan alacsony ár miatt utasítottak el, a többit pedig indoklás nélkül érvénytelenítették, így csak a Profi-Komfort Kft. maradt versenyben.

A szerződések három évre szólnak, de a MAVIR további hat hónappal meghosszabbíthatja őket. A rendszeres takarításon felül eseti munkákat is megrendelhet, ezekre a szerződéses díj tíz százalékának megfelelő összeget különítettek el, írja a Telex.

The post Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest