Úgy tűnik, mégis elengedhetik a három izraeli túszt szombaton

Thumbnail for 6349035

Izrael és a Hamász megállapodásra jutott a fogolycsere következő szakaszáról, amelyre most szombaton kerül sor a Haaretz című izraeli lapnak nyilatkozó palesztin források szerint.

  • Ennek fényében a korábbi megállapodásnak megfelelően három túszt engednek szabadon a Gázai övezetből.
  • Izrael egyúttal vállalta, hogy növelni fogja a bejuttatandó segélycsomagok mennyiségét. Ez főként sátrakat, gázt és orvosi felszereléseket jelent.

Források szerint a segélykaravánok Gázai övezetbe juttatása az egyiptomi gyártási folyamatuktól függ.

A Gázai övezetet kormányzó Hamász a minap határozatlan időre elhalasztotta a soron következő izraeli túszok szabadon bocsátását. Az iszlamista szervezet ezt azzal indokolta, hogy Izrael megsérti a tűzszünetet és továbbra is akadályozza a humanitárius segélyek bejuttatását.

A Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok segítségével tető alá hozott, három fázisú tűzszüneti megállapodás megtorpanásának egyik lehetséges oka, hogy Donald Trump amerikai elnök többször arról beszélt: az Amerikai Egyesült Államok „átvenné” a Gázai övezetet, és azt tervezi, hogy valószínűleg véglegesen deportálja az ott élőket.

Miután a Hamász bejelentette a szombati fogolycsere elhalasztását, az amerikai elnök ultimátumot adott, mondván, ha szombaton 12 óráig nem adják vissza az összes túszt, akkor töröljék el a tűzszüneti megállapodás, és szabaduljon el a pokol.

A Hamász szóvivője minderre úgy reagált:

Trumpnak nem szabad elfelejtenie, hogy van egy megegyezés, amelyet mindkét félnek tiszteletben kell tartania. A fenyegetőzések nem hoznak eredményt, csak bonyolítják a dolgokat.

A Gázai övezet lakosságát 1,8 és 2,2 millió közé teszik. Donald Trump ennyi ember deportálását helyezte kilátásba. Őket az elnök szerint Egyiptomban és Jordániában kellene elhelyezni „gyönyörű otthonokban”. Jordánia lakosságának azonban hatvan százaléka már eleve palesztin menekültekből áll, Egyiptom pedig mintegy tízmilliós menekültpopulációval él együtt. Donald Trump javaslatát az arab országok többször, egyértelműen elutasították.

A 2023 október 7-i dél-izraeli fegyveres támadás során a Hamász és más fegyveres csoportok megöltek mintegy 1200 embert, és további több mint 250-et túszul ejtettek. Válaszul Izrael nagyszabású támadást indított a Gázai övezet ellen, amelynek következtében tizenöt hónap alatt több mint 48 ezer embert öltek meg az elzárt területen. A halálos áldozatok nagy része nő, gyermek és idős ember volt.

A tűzszüneti megállapodás értelmében a háború miatt kitelepített lakosság elkezdhetett visszatérni lakóhelyére, és megindultak a segélykaravánok is a Gázai övezetbe. Az amerikai elnök tömeges kitelepítés javaslata azt eredményezhetné, hogy a háború által sújtott lakosságnak végleg el kellene hagynia a lakóhelyét, hogy oda Donald Trump elképzelése alapján szállodákat építsenek.

The post Úgy tűnik, mégis elengedhetik a három izraeli túszt szombaton first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest