Új jogköröket kap a TEK: külföldön is bevethető lesz

A kormány új rendelete értelmében a Terrorelhárítási Központ (TEK) a jövőben külföldi eredetű titkos információkat is gyűjthet, és akár Magyarország határain túl is bevethető lesz – derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből, amelyet a Telex szemlézett.

A kormány a döntést az ukrajnai háborúval indokolta, mondván a konfliktus nyomán erősödő bűnözés folyamatos biztonsági kockázatot, sőt terrorfenyegetést jelent.

A rendelet az Ukrajna miatt fennálló veszélyhelyzetre hivatkozva bővíti a TEK jogköreit, amely így önállóan vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok bevonásával is végezhet a feladata ellátásához szükséges, külföldre vonatkozó, valamint külföldi eredetű információkat, a belügyminiszter engedélyével.

A szervezet arra is felhatalmazást kapott, hogy külföldön akciókat hajtson végre, ha ez Magyarország biztonsági és bűnüldözési érdekeit szolgálja, ugyancsak a belügyminiszter jóváhagyásával.

Ezzel párhuzamosan a kormány közel 4 milliárd forinttal növelte a TEK költségvetését a tartalék terhére, így a dologi kiadások 1,4 milliárddal, a beruházások 2,5 milliárddal emelkednek.

The post Új jogköröket kap a TEK: külföldön is bevethető lesz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest