Új karrier: a csúcsfizetést kínáló „férfi szakma”, ahol a dolgozók közel fele nő

Az informatikai szakma, amelyben szinte minden második munkavállaló nő
Van egy szakma az IT területén, ahol kiugró a női munkavállalók aránya: a tesztelői munkakörben messze átlag felett, 50% körül van az arányuk. A PROGmasters IT képzési központban például az elmúlt öt évben összesen 218-an végeztek tesztelőként, akik között 49,4 százalék a nők aránya. Ráadásul a PROGmasters tavaly júniusi felmérése alapján a 4-7 éve végzett senior tesztelők már átlagosan bruttó 1,14 millió forintot keresnek havonta a béren kívüli juttatások nélkül.

Aki most elkezdi, jövő év elejére új szakmát szerezhet – Precizitás és empátia kell hozzá
De mivel is foglalkozik egy tesztelő? A tesztelők feladata, hogy a programozók által elkészített alkalmazások, szoftverek hibátlan működéséről megbizonyosodjanak, illetve ellenőrizzék, hogy az elkészült program megfelel-e az ügyfél igényeinek. A szerepük ezért nélkülözhetetlen, hiszen például egy orvosi szoftvert vagy egy autó vezetéstámogató rendszerének programját is ők ellenőrzik. A tesztelő munkakörben tehát elengedhetetlen a precizitás és az empátiakészség is – hiszen a tesztelőknek mások munkájára kell visszajelzést adniuk.

Most jelentkezhet, aki karriert váltana – az elhelyezkedésben is segítenek
Most lehet jelentkezni a PROGmasters hamarosan induló, munka mellett is elvégezhető, online szoftvertesztelő képzésére, amelyek résztvevői két szakterületen – a manuális tesztelés és a tesztautomatizáció területén – is megszerezhetik a munkaerőpiac által elvárt naprakész ismereteket. Az 5 hónapos képzés elkezdéséhez csak felhasználói szintű informatikai ismeretek szükségesek és a képzést sikeresen teljesítők egy nemzetközileg elismert képesítést (ISTQB / CTFL) szerezhetnek. Ezután a PROGmasters az elhelyezkedésben is segíti a résztvevőket.

Most bárki ingyenesen kipróbálhatja magát az online vagy személyes tesztelő workshopon
Aki még nem biztos benne, hogy neki való a tesztelői karrier, az most ingyenesen kiderítheti a PROGmasters interaktív workshopján! Az online és személyesen zajló esemény résztvevői megtudhatják, pontosan mivel is foglalkoznak a tesztelők, majd játékos formában maguk is belekóstolhatnak a szakmába. A résztvevők ráadásul akár 20% kedvezményt is kaphatnak a képzés árából.

Informatikai tudásba fektetve mindenki növelheti a saját értékét munkavállalóként
A digitalizáció miatt a szakmák többségénél már elengedhetetlenek a különböző IT-s ismeretek, így informatikai tudásba fektetve mindenki növelheti a saját értékét munkavállalóként – még akkor is, ha a karrierváltás egyébként nem szerepel a tervei között.

Inkább a programozás érdekel? Három úton is elindulhatsz
Akár a szakmaváltás, akár szimplán a tudásszerzés a célunk, a PROGmasters most több tanfolyamot is indít, amelyekre teljesen kezdők is jelentkezhetnek. Akit inkább a programozás vonz, 3 képzés közül választhat, melyek mindegyike munka mellett is végezhető. Az 5 hónapos Junior Java programozó és a Junior Frontend fejlesztő képzések résztvevői saját időbeosztásuk és tempójuk szerint haladnak, napi 2×1 óra mentori konzultációs lehetőséggel. A full-stack fejlesztő képzésen pedig 8 hónap alatt lehet elsajátítani a felületek és a háttér-alkalmazások programozását, élő, mentor által vezetett órákon. Utóbbi képzés résztvevői számára ráadásul állásgarancia lehetőséget is kínál a PROGmasters.

A cikkben említett képzésekkel megszerezhető államilag elismert szakképesítések:
Junior szoftvertesztelő (06134007), Junior automata tesztelő (06135009), Junior Java backend fejlesztő (06134005), Vállalati full-stack szoftverfejlesztő (06135012), Junior frontend fejlesztő (06134004

The post Új karrier: a csúcsfizetést kínáló „férfi szakma”, ahol a dolgozók közel fele nő first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest