Új regényen dolgozik Gyurcsány Ferenc

Thumbnail for 6532840

Gyurcsány Ferenc otthon van, a második könyvét írja – árulta el a Partizán műsorában Sebián-Petrovszki László, a DK parlamenti frakcióvezetője.

Gyurcsány május 18-án vonult vissza a közélettől: minden létező pozíciójáról lemondott, és ugyanezen a napon derült ki, hogy feleségétől, Dobrev Klárától is elválik. A DK vezetését Dobrev veszi át.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány politikai témájú könyvön dolgozik-e, vagy folytatja a fikciós vonalat, Sebián-Petrovszki elárulta, hogy fikciós mű készül. A DK politikusa úgy tudja, A kereszt halála című, álnéven megjelent regénye után Gyurcsány ezúttal is krimin dolgozik.

Gyurcsány már 2006-ban, az őszödi beszédben is belengette, hogy írni fog egy kibaszott jó könyvet a modern baloldalról, amit idén márciusban a lakóautós országjárásán lapunknak is megismételt. „A jobboldal előnye szerinte az, hogy az emberek érzelmi oldalát, a közösséghez tartozás igényét erősebben képes megragadni. Kant és a felvilágosodás bűne, hogy elhittük, az ember alapvetően racionális lény. Nem az: lelke és hite van. Ez a jobboldal előnye. Egyelőre. Aztán lehet, hogy írok egy kibaszott jó könyvet a baloldalról” – mondta Gyurcsány.

A kereszt haláláról írt recenziónk alább olvasható:

Kapcsolódó
„Az egyházakkal sokszor pörölök, a hitet pedig csodálom” – Gyurcsány saját magát lepte meg leginkább a krimijével

Elolvastuk Gyurcsány Ferenc álnéven írt krimijét, a bemutatón pedig olyan műhelytitkok is kiderültek, hogy mi köze az írásnak a futáshoz, és mely pontokon áll vitában a DK elnöke a keresztény teológusokkal.

The post Új regényen dolgozik Gyurcsány Ferenc first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest