Új részletek derültek ki a maja civilizáció összeomlásáról

Thumbnail for 6536391

Korábban ismeretlen részleteket tártak fel a maja civilizáció összeomlásával kapcsolatban Hondurasban felfedezett emberi maradványok. A kutatók összesen hét személy csontvázára bukkantak egy Copán nevű ókori maja város helyszínén, akiket a maja civilizáció klasszikus korában, 250 és 950 között temethettek el.

Amint frissen megjelent tanulmányukból kiderül, a szakértőknek sikerült szekvenálniuk az itt megtalált elhunytak genomját, aminek köszönhetően érdekes megállapításokra jutottak.

A genetikai bizonyítékokból kiolvasható, hogy Krisztus után 420 körül „idegenek” érkeztek Copán városába a mexikói felvidékről, így új gének kezdtek vegyülni az ottani társadalom genomjába. A feljegyzések szerint 426-ban Copán uralkodója egy Kʼinich Yax Kʼukʼ Moʼ nevű férfi lett, akit a források kívülállóként emlegetnek, így könnyen lehet, hogy a városba bevándorlóknak köze lehet hozzá – foglalta össze a Live Science.

A szekvenált genomokból az is látszik, hogyan változott a maja populáció mérete az idő előrehaladtával. A kutatók eredményei szerint a maják létszáma 730-ban érhette el csúcsát, ekkor nagyjából 19 ezer főt számlálhattak. A növekedés valószínűleg a kukoricatermesztés elterjedésének volt köszönhető, ami lehetővé tette addig példátlan mennyiségű ember élelmezését. 750-től kezdődően a népesség aztán csökkenésnek indult, ami egybeesett a klasszikus kori maja civilizáció hanyatlásával.

Összeomlása után – mintegy 1100 éve – a területen élő emberek száma drámaian lecsökkent, ám nem vált teljesen lakatlanná. Ezt világosan bizonyítja, hogy az egykori maja civilizáció helyszínein élő mai emberek is magunkban hordozzák a maják génjeit. Vagyis a civilizáció összeomlása után a térségen belül nem vették át máshonnan bevándorló emberek az ottani nép helyét.

Kapcsolódó
Rejtély, mi okozta az ősi civilizáció összeomlását

Korának egyik legfejlettebb társadalma volt a több mint 1000 évig fennálló minószi civilizáció, de még ez sem menthette meg a pusztulástól. A szakértők máig nem tudják pontosan, mi is okozhatta összeomlását.

The post Új részletek derültek ki a maja civilizáció összeomlásáról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest