„Új szakmai fejezet kezdődik számomra” – otthagyja a Fókuszt az ismert műsorvezető

8 évig volt a Fókusz műsorvezetője Kecsmár Alexandra, aki pénteken bejelentette, hogy utoljára látták az RTL magazinműsorában. Távozik a műsorból, vette észre a port.hu.

Kecsmár új szakmai kihívások elé néz:

Nekem ez most egy különleges adás volt, hiszen 2018-ban gyakornokként éppen itt, a Fókuszban kezdtem az RTL-es pályafutásomat. Ma pedig utoljára álltam itt műsorvezetőként. Nagyon sokat kaptam ettől a csapattól és az itt töltött évektől, és köszönöm önöknek, nézőknek is, hogy ennyi éven át velem tartottak. Most pedig búcsúzom a képernyőtől, mert egy új szakmai fejezet kezdődik számomra

– mondta a szeptember 25-i adásban.

Kecsmár az RTL riportereként többek mellett Gábor Zsazsa özvegyével, Frédéric von Anhalttal is készített interjút, illetve ő tudósított a helyszínről a Notre Dame leégésekor.

Később az RTL Híradó hírolvasója lett, mígnem visszahívták a Fókusz stábjába, hogy a távozó Tokár Tamást váltsa műsorvezetőként.

Kapcsolódó
Kecsmár Alexandra a szüleiről: 30 évet kellett várnom, hogy kimondják, hogy szeretlek

Úgy érzi, a születésekor még nem álltak készen érzelmileg az anyaságra és az apaságra.

The post „Új szakmai fejezet kezdődik számomra” – otthagyja a Fókuszt az ismert műsorvezető first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest