Csütörtökön az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium újabb felkért államtitkárát mutatta be Lannert Judit. Az oktatási miniszter közölte, Naderi Zsuzsanna a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság munkáját fogja vezetni.
Mint írta, olyan szakember csatlakozik a csapathoz, aki egyszerre rendelkezik komoly gazdasági, oktatási és vezetői tapasztalattal, és aki évtizedek óta elkötelezetten dolgozik a szakképzés fejlesztésén.
Naderi Zsuzsanna közgazdász, közgazdásztanár és okleveles könyvvizsgáló. Közel harminc éve foglalkozik szakmai oktatással és képzéssel, jelentős tapasztalatot szerezve a köz-, a magán-, valamint a nonprofit szektorban egyaránt. Intézményfejlesztési és vezetői munkáját mindig az együttműködésre, a gyakorlati megoldásokra és a hosszú távú gondolkodásra építette.
Különösen fontosnak tartom, hogy jól ismeri az iskolák és a vállalkozások világát is. Meggyőződésem, hogy a jövő szakképzésének egyszerre kell szolgálnia a fiatalok boldogulását és a gazdaság valós igényeit. Ehhez olyan vezetőkre van szükség, akik képesek hidat építeni az oktatás és a munka világa között
– írta a miniszter.
Hozzátette: három felnőtt gyermek édesanyjaként személyesen is érti azokat a kihívásokat, amelyekkel a fiatalok és a családok szembesülnek az életpálya-tervezés és a munka világába való belépés során.
Lannert Judit szerdán jelentette be, hogy a közigazgatási és parlamenti államtitkárságok mellett négy szakmai államtitkárság jön létre.
Ezek a következők lesznek:
- Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős Államtitkárság
- Közoktatásért Felelős Államtitkárság
- Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság
- Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság
Közülük elsőként a Kora Gyermekkori Jólétért felelős szakállamtitkárral kezdte, erre a posztra Kereki Juditot kérte fel.
The post Újabb államtitkárt mutatott be az oktatási miniszter first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





