Újabb sorozat készül egy tragikusan elhunyt Kennedyről, a család pedig semmit nem tehet, hogy ezt megvétózzák

A sorozatipar nagyágyújának tartott Ryan Murphy annak idején olyan rétegsorozatokkal szerzett nevet magának, mint a Kés/Alatt és a Glee – Sztárok leszünk!, aztán következtek a már említett antológia-sorozatai, amik valós amerikai horror- és bűnügyi sztorikat dolgoztak fel, természetesen fiktív elemekkel tarkítva. Ennek a szériának a következő etapja az Amerikai Love Story, aminek első, nyolcrészesre tervezett évadának főhősei John F. Kennedy Jr. és felesége, Carolyn Bessette-Kennedy lesznek.

Először röviden összefoglaljuk az ő történetüket, aztán rátérünk arra, eddig milyen gondok adódtak a róluk készülő sorozattal.

A vérében volt a népszerűség

Ahogyan neve is sejteti, az ifjabb John F. Kennedy az Amerikai Egyesült Államok harmincötödik elnökének a fia volt. Szó szerint beleszületett a celeblétbe, hiszen két héttel apja hivatalba lépése után jött a világra. A Fehér Házban töltött, alaposan dokumentált gyermekévek azonban nem bizonyultak túl hosszúnak: a kisfiú három nap híján hároméves volt, amikor JFK merényletben meghalt. Temetését JFK Jr. születésnapján tartották.

A néhai elnök fiáról azonban nem feledkeztek meg az emberek. Bár fiatalon megözvegyült édesanyja, Jackie Kennedy (később második házassága révén Jackie Onassis) a férje meggyilkolása után igyekezett távol tartani a gyerekeit a nyilvánosságtól, John F. Kennedy Jr. felnőve a bulvár kedvence lett, sokszor Amerika hercegeként hivatkoztak rá.

Ehhez persze kellett a jól csengő, Amerika-szerte mindenki által ismert vezetéknév, és az is, hogy a kis JFK nyert a génlottón.

Bob STRONG / AFP Ifjabb John F. Kennedy 1995. szeptember 7-én, a George magazin elindítását bejelentő sajtótájékoztatón New Yorkban.

Főleg azután került a figyelem középpontjába, hogy otthagyva a jogi pályát, magazint alapított. A George című lappal az volt a célja, hogy a politikai témákat vonzóbbá, érdekesebbé tegye a nagyközönség számára, azokat könnyen fogyasztható, szórakoztató formában tárja az olvasók elé. Ennek érdekében a közéleti témákat sztárokkal, divattal, filmekkel kapcsolatos hírekkel ötvözték.

JFK Jr. főszerkesztője volt a lapnak, amiben rendszeresen megjelentek általa jegyzett publikációk, riportok és interjúk – ezzel egy időben maga is nagy népszerűségnek örvendő, visszatérő szereplője volt az újságoknak. A média kiemelten nagy figyelmet fordított szerelmi kapcsolataira. Mielőtt megnősült, olyan híres barátnői voltak, mint Brooke Shields, Cindy Crawford, Sarah Jessica Parker vagy Daryl Hannah.

A koronázatlan divatkirálynő

Amikor 1994-ben összejött az egyik leghíresebb amerikai család sarjával, Carolyn Bessette a nagyvárosi nők áloméletét élte New Yorkban. A divatiparban dolgozott: a Calvin Kleinnél bolti eladóként kezdte, majd végiglépkedve a szamárlétrán a cég pr-igazgatója lett.

Amint randizni kezdett „Amerika hercegével”, elkerülhetetlen lett, hogy folyamatosan Diana hercegnéhez hasonlítsák. Mindketten közemberként házasodtak be a „királyi családba” – az egyikük ténylegesen, a másikuk csak átvitt értelemben.

Ezen kívül mindketten szőkék, gazdagok és gyönyörűek voltak, és mint később bebizonyosodott, sorsuk más területen is hasonlóan alakult.

The post Újabb sorozat készül egy tragikusan elhunyt Kennedyről, a család pedig semmit nem tehet, hogy ezt megvétózzák first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest