Újonnan felfedezett aszteroida közelíti meg a Földet

Thumbnail for 6521194

Egy újonnan felfedezett, méretes aszteroida halad el a Föld mellett május 21-én, magyar idő szerint 18:30 körül – írja a Space.com. Az objektum meglehetősen közel, de biztonságos távolságban jár majd.

A 2025 KF jelű kisbolygó mintegy 115 ezer kilométerre fog elszáguldani, ami csillagászati szempontból igen kis távolság.

Az égitest nem minősül potenciálisan veszélyesnek. Ebbe a kategóriába olyan objektumokat sorolnak, amelyek legalább 0,5 csillagászati egységre képesek megközelíteni a Földet, és minimum 140 méter átmérőjűek. Bár a 2025 KF előbbi kritériumot bőven teljesíti, utóbbit nem.

Az aszteroidát két nappal érkezése előtt, május 19-én észlelték a chilei Atacama-sivatagban a MAP projekt csillagászai. A kisbolygó átmérője 10 és 23 méter között mozog.

Ha egy ekkora objektum lakott terület felett érné el a légkört, kisebb lokális pusztítással járna, de már az atmoszférában nagyrészt megsemmisülne. Hasonló méretű égitest okozott meteorrobbanást 2013-ban az oroszországi Cseljabinszk felett, akkor többen megsérültek, és anyagi kár is keletkezett.

A NASA eddig mintegy 40 ezer Föld-közeli objektumot katalogizált, mióta 1998-ban megkezdte a potenciálisan veszélyes égitestek célzott megfigyelését. Ma már tudjuk, hogy évente számos kisebb aszteroida halad el mellettünk.

Az objektumok közül nagyjából 4700 számít potenciálisan veszélyesnek, ezek becsapódva elvileg súlyos pusztítást okoznának. Érdemes ugyanakkor hozzátenni: a megnevezés kissé félrevezető, hiszen az érintett égitestek közül belátható időn belül egyik sem keresztezi a Föld útját.

The post Újonnan felfedezett aszteroida közelíti meg a Földet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest