Alig egy hete írtunk arról, hogy Shia LaBeouf verekedésbe keveredett a New Orleans-i Mardi Gras karneválon. A színészt a személyzet kísérte ki egy bárból, mielőtt fizikai összetűzésre került volna sor.
A lap közzétett egy felvételt is, melyen LaBeouf épp mentősökkel beszélget. A bírósági jegyzőkönyvek szerint a színészt letartóztatták, és két váddal kell szembenéznie egyszerű testi sértésért. LaBeouföt azzal vádolják, hogy többször is homofób gyalázkodásokat használt, miközben több embert megütött .
Ezúttal az AP írja, hogy szombaton ismét letartóztatták LaBeouföt, ugyancsak testi sértés miatt. LaBeouf ügyvédje egy nyilatkozatban azt állította, hogy a sztár letartóztatása összefüggésben áll a február 17-i verekedéssel.
LaBeouf ügyvédje, Sarah Chervinsky elmondta, hogy amikor pénteken megtudták, hogy a New Orleans-i rendőrség új elfogatóparancsot adott ki ellene, LaBeouf önként jelentkezett az Orleans Parish börtönben.
„Egyetlen átlagembernek sem kellene több mint 100 ezer dollár óvadékot letétbe helyeznie, és kétszer börtönbe zárnia egyetlen vétség miatt” – mondta Chervinsky.
Ahogyan nem érdemel kedvezményes bánásmódot, úgy Mr. LaBeouf sem érdemli meg, hogy a rendőrség és a bíróságok keményebben bánjanak vele csak azért, mert közszereplő.
Úgy fest, a filmsztár – aki Cannes-ban is járt egy dokumentumfilmje miatt – megint lejtmenetbe kapcsolt, pedig néhány éve új esélyt kapott Hollywoodtól:
The post Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





