Újra működik az MVM Next

Az eredetileg tervezett karbantartás elhúzódása után ismét működik az MVM Next alkalmazás. Az applikáció ugyan egy kicsit lassabban tölt be, mint ahogy azt korábban megszokhattuk, de tapasztalataink szerint a megszokott funkciók újra elérhetők.

Mi például sikeresen végre tudtunk hajtani egy számlabefizetést, és erről a megerősítő e-mail is befutott nem sokkal a tranzakció után.

Emellett a diktálási időszakokat is hozzá tudtuk adni a naptárunkhoz.

Ahogy arról beszámoltunk, az MVM augusztus 15-én reggel 8 órától egészen augusztus 17-én este 10-ig tervezett előre bejelentett karbantartást, amely során minden ügyintézés elérhetetlenné, az okostelefonos MVM Next alkalmazás pedig használhatatlanná vált. A leállás ugyanakkor nem ért véget a korábban jelzett időpontban, hétfő délelőtt arról tájékoztatta az ügyfeleket a vállalat, hogy augusztus 18-án sem lesz elérhető az online ügyfélszolgálat és az MVM Next mobilalkalmazás.

A jelek szerint a karbantartást mégis sikerült befejezni a nap vége előtt, legalábbis az MVM Next esetében. A cég közleménye szerint a leállásra többek között az online rendszerek fejlesztése és új funkciók bevezetése miatt volt szükség.

Kapcsolódó
Ők azok az influenszerek, akiknek milliókat fizetett az MVM, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosak a részletek

Az állami vállalat fizetési listáján 14 influenszer szerepelt az elmúlt két évben, akik többek közt a Maldív-szigeteken Szingapúrban és Los Angelesben készítettek „mini-dokumentumfilmeket” közpénzből.

The post Újra működik az MVM Next first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest