Ukrajna Hőse címet, valamint Aranycsillag érdemrendet adományozott egy magyar nemzetiségű katonának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nácizmus felett aratott győzelem és emlékezés napján – írja az MTI.
A „Magyar” katonai hívónéven közismertté vált Bródi Róbert (ukránul: Robert Brovgyi) őrnagy 1975-ben született Ungváron. A háború előtt sikeres vállalkozó volt, főként gabona- és mezőgazdasági kereskedelemmel foglalkozott. Az Oroszország által 2022-ben indított teljes körű invázió után önkéntesként csatlakozott az ukrán hadsereghez.
Bródi az alapítója és a parancsnoka a „Magyar Madarai” elnevezésű ukrán csapásmérő drónegységnek, amely 2022-ben századként indult, majd 2024-re dandárrá fejlődött. 2025 februárjában egysége csatlakozott a „Drónvonal” elnevezésű állami projekthez is, amely célzottan támogatja a technológiai fejlesztést a fronton.
Az ünnep alkalmából Zelenszkij egy videóüzenetet is közzétett, amelyben kihangsúlyozta a különbséget a szabadon élő ukránok és a moszkvai katonai parádéval demonstráló orosz rezsim között, melyet „a gyilkosok és a cinizmus parádéjának” nevezett.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy három éve ismét háború tört ki, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ma itt élet van, nem tankok – fogalmazott a kijevi Függetlenség téren állva. Szerinte Oroszország képmutató módon próbálja kisajátítani a történelem hőseit, miközben felelős a bucsai tömegsírokért és Mariupol blokádjáért.
Zelenszkij kiemelte, hogy Ukrajna nem felejtette el a második világháború tanulságait, és ma is hősök harcolnak az „új gonosz” ellen. „Oroszországnak radikálisan meg kell változnia – ha nem, a világnak kell változnia” – mondta, utalva arra, hogy a gonosz ellen ma is csak összefogással lehet küzdeni.
(MTI)
The post Ukrajna Hőse címet kapott egy magyar nemzetiségű katona first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu