360 ellenszavazattal, 175 támogató szavazattal és 18 tartózkodással elutasították az Ursula von der Leyen bizottsági elnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlamentben. Az indítvány elfogadásához az Európai Parlament 720 tagjának kétharmadának szavazata lett volna szükséges. A szavazás tétje az Európai Bizottság bukása lett volna, erre azonban esély sem volt.
Az indítványt Gheorghe Piperea román EP-képviselő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának tagja nyújtotta be, és 79 aláírást kapott, ami elegendő ahhoz, hogy az ügy parlamenti vitára kerüljön. Az indítvány kifogásolja von der Leyen vezetését, amiért nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a 2021-es uniós COVID-19 oltási szerződésről szóló tárgyalások során Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával váltott szöveges üzeneteket.
A bizalmatlansági szavazás támogatói a szélsőjobboldali ECR valamint a Patrióták Európáért frakcióhoz tartoztak, de az ügyben még ők maguk is megosztottak voltak. Az ultranacionalista román AUR tagjai és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) a bizalmatlansági indítvány mellett foglaltak állást, de az olasz Giorgia Meloni pártja – amelyik a legnagyobb a párt a szélsőjobboldali frakcióban – nem támogatta azt. A bizalmatlansági indítvány szövegét a román és lengyel képviselők mellett észt, görög és litván EP-képviselők is aláírták. Ahogy arra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke felhívta a figyelmet, a Fidesz képviselői a bizalmatlansági indítványt aláírásukkal nem szentesítették.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán arról írt a közösségi médiában, hogy csütörtökön „balhés nap lesz az Európai Parlamentben”. A miniszterelnök szerint arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen „a brüsszeli bürokrácia élén”. A bizalmatlansági szavazást Orbán szerint a bizottsági elnök „körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki”, azonban ez csak „a jéghegy csúcsa”.
Noha a szavazást szélsőjobboldali politikusok kezdeményezték, a nagy nyertesei mégis a szocialisták és a liberálisok, akik kilátásba helyezték, hogy tartózkodni fognak a szavazáson, ezzel pedig politikai engedményeket tudtak kicsikarni Ursula von der Leyen bizottsági elnöktől.
Ursula von der Leyen kedden Strasbourgban találkozott a pártelnökökkel, és kijelentette, hogy az EU regionális támogatásai – amelyek a költségvetés harmadát teszik ki – a korábbi elképzeléseitől eltérően továbbra is az önkormányzatokhoz kerülnek, nem pedig a kormányokhoz. Ez pedig végeredményben megnehezíti az olyan autokrata vezetők dolgát, mint Orbán Viktor, akik igyekeznek eltéríteni az EU-s támogatásokat azoktól az önkormányzatoktól, ahol az ellenzéki van döntéshozó pozícióban.
Az európai szocialisták a támogatásukat az Európai Szociális Alap megőrzéséhez kötik, amelynek célja a szegénység leküzdése és a kiszolgáltatott csoportok támogatása.
The post Ursula von der Leyen túlélte a bizalmatlansági szavazást az Európai Parlamentben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu