Vádat emeltek a szkíták ellen, akik fegyveres hatalomátvételre készültek Magyarországon

A Zala Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emelt vádat 9 személy ellen, akiknek mozgalma Magyarország Alaptörvényének megváltoztatását és a magyar államigazgatási, valamint karhatalmi szervezetek felszámolását tűzte ki célul.

Az 55 éves, zalai férfi által alapított mozgalom végső célja – szkíta önkormányzatok és hadsereg létrehozásán keresztül – egy szkíta állam létrehozása volt. Mint a 24.hu megírta, a Mi Hazánk volt nagykanizsai elnöke volt az egyik hatalomátvételre készülő szkíta, akit őrizetbe is vettek korábban.

Társa, egy 48 éves, nagykőrösi férfi a közösségi médiában olyan összeesküvés-elméletet hirdetett, amelynek hívei szerint Magyarország egy cég; az Alaptörvény, a magyar törvények, a kormány, a hatóságok nem léteznek, így azok joghatóságát, kötelező érvényét magukra nézve nem ismerik el. A férfi hatósági eljárásokkal szemben mentességet kínáló igazolványokat állított ki, mely tevékenysége kapcsán került kapcsolatba a többi vádlottal, majd a zalai férfivel, aki 2023. április 3-án igazolványkészítés ürügyén megkereste, majd ismertette a Szkíta Állam, a leendő Szkíta Nemzetőrség létrehozására irányuló szándékát.

Harmadik társuk, a 90 éves, váci férfi az általa vezetett mozgalom keretében a Trianoni békeszerződés felülvizsgálatával Nagy-Magyarország, s a korábbi Horthy rendszerhez hasonló király nélküli királyság államforma visszaállítása érdekében tevékenykedett.

Saját kormányzóvá választásával és eskütételével a célja a királyválasztás elérése volt.

A mozgalom tagjai videót is készítettek, melyben a zalai férfi bejelentette, hogy megalakult a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után önvédelmi céllal a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A férfi számos olyan elektronikus levelet küldött rendőrkapitányságoknak, ügyészségeknek, önkormányzatoknak, valamint hírközlő szerveknek, melyekben előre vetíti szabad katonai csapatok bevonulását, különböző személyek letartóztatását.

A vádlottak több gyűlést is tartottak, ahol állandó téma volt a királyság visszaállítása, a szkíta állam létrehozása, az emberek beszervezésének módja. Államtagadó nézeteiknek és az alkotmányos rend megváltoztatásának erőszakkal, fenyegetéssel kívántak érvényt szerezni, tőlük éles lőfegyvereket is lefoglaltak a nyomozás során.

A Zala Vármegyei Főügyészség a mozgalom tagjai közül – egyikük letartóztatása mellett – összesen kilenc vádlottal szemben, társtettesként elkövetett, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Törvényszéken.

Mint korábban megírtuk, a csoportra százötven rendőr csapott le, tíz helyszínen hajtottak végre akciót országszerte tavaly.

Kapcsolódó
A Mi Hazánk volt nagykanizsai elnöke az egyik hatalomátvételre készülő szkíta, aki őrizetben van

A rendőrség szerint fegyveres szkíta csoport készült hatalomátvételre, az egyik lekapcsolt férfi Kötő Gyula, aki nemrég még a Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai vezetője volt.

The post Vádat emeltek a szkíták ellen, akik fegyveres hatalomátvételre készültek Magyarországon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest