Kedden folytatódott a Budapesti Környéki Törvényszéken a tavaly ősz óta tartó, több minisztériumot és 25 milliárd forintnyi pályázati pénzt érintő korrupciós óriásper. A 444.hu tudósítása szerint az előkészítő ülésen megjelent vádlottak egyike sem ismerte el a bűnösségét. Már csak két vádlott van hátra, aki még nem állt bíróság elé, az 1. és az 53. rendű, utóbbinál még mindig várnak az orvosszakértői véleményre (az elsőrendű vádlott pedig elmeszakértői vizsgálaton esett át, amely arra jutott, hogy büntethető).
Mint a portál írja, a keddi tárgyalás legérdekesebb mozzanata az volt, amikor az eljáró bíró, Oláh Gaszton ismertette azt a beadványt, amelyet Palkovics László exminiszter bizalmasa, a XII. rendű vádlott Barta-Eke Gyula ügyvédje nyújtott be a bíróságnak. Ebben arról tájékoztatják a bíróságot, hogy megkeresték a Központi Nyomozó Főügyészséget a per 18. rendű, vádalkut kötött vádlottja, H. Anita vagyonának ügyében.
H. Anitát ugyanis, akitől a vádalku értelmében 450 ezer forintnyi vagyon elkobzását kezdeményezte az ügyészség, a bíróság végül 190 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték. Ő a tárgyaláson azt vallotta, hogy csupán egy autója és 10–15 millió forintja van. Azonban a 24.hu több cikkben feltárta, hogy H. Anita jelentős vagyonelemeket titkolt el. Így valójában marbellai luxusnyaralója, horvát tengerparti nyaralója és dubaji luxuslakása, továbbá milliós értékű katamaránja is van (utóbbi résztulajdonban).
Barta-Eke Gyula ügyvédje a megjelent információk nyomán érdeklődött a vádhatóságnál, hogy pontosan milyen vagyonát is derítették fel H. Anitának, illetve, hogy a most már tudottak fényében vagyonvisszaszerzést kezdeményeztek-e. A védő ezután azt sérelmezve fordult a bírósághoz, hogy a KNYF-nek küldött levélre nem kapott választ. Most azt indítványozták, hogy a bíróság is forduljon ezzel a megkereséssel az ügyészséghez.
The post Vagyonvisszaszerzési eljárást szorgalmaznak a minisztériumokon átívelő korrupciós ügy kulcsfigurájával szemben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu