Válasz Online: Már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy Tiborczék Amerikába költöznek

Thumbnail for 6610441

Nem véletlen, hogy éppen kedden jelent meg Orbán Ráhel bejelentése az Instagramon arról, hogy felvették egy amerikai egyetemre tizenöt évvel azután, hogy egy nyarat már eltöltött a bostoni egyetemen – állítja a Válasz Online.

A független portál Facebook-oldalán Bódis András újságíró egy posztban számol be arról, hogy a lap kedden reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldött el Tiborcz Istvánnak, a kormányfő vejének, Orbán Ráhel férjének.

A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat. A kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált: vették a megkeresésünket, és jelentkeznek majd a válaszokkal.

A Válasz Online kérdéssorának első pontja így szólt: „Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”

A lap a kérdésében arra utalt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és a családjuk éppen a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel egyszer már ideiglenesen elköltözött az országból, akkor Marbellán várták ki a választási kampány lecsengését.

A portál ugyanakkor számított rá, hogy a nekik küldött válasz előtt Tiborczék egy közleményben vagy közösségi médiás posztban jelentik majd be az ideiglenes országváltást. Ez is történt: kedden délután Orbán Ráhel jelentette be, hogy amerikai költözést fontolgatnak.

A kormányfő lánya ugyanakkor az Instagram-posztjában még csak egy lehetőségként említi a tervezett lépést. Mint írta, „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.

Csakhogy a Válasz Online információi szerint a kérdés lényegében már eldőlt: hetekkel ezelőtt véglegesítették a gyerekek hivatalos iskolaügyeit (kiiratkozás innen, beiratkozás odaát).

A tegnapi bejelentésre egyébként Magyar Péter is reagált a Facebook-oldalán:

Orbán Ráhel bejelentette, hogy az Egyesült Államokba költözik a családjával. Tanulni. De nem vezet a TISZA 15%-kal… á, dehogy

– írta a Tisza Párt elnöke.

The post Válasz Online: Már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy Tiborczék Amerikába költöznek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest