Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba – adta közre szerda reggel az MTI, hangsúlyozva, hogy a voksolás során kiemelkedő szerepük van a szavazatszámláló bizottságoknak: az ő feladatuk egyebek mellett
- a szavazás lebonyolítása,
- a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása,
- a pártatlanság érvényesítése
- és – ha szükséges – a választás törvényes rendjének helyreállítása.
Az április 12-re kitűzött országgyűlési választáson több mint 10 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd. A bizottságok legalább öttagúak, a testületek három tagját a képviselő-testület választja meg a helyi választási iroda javaslatára, legkésőbb március 23-án 16 óráig.
A szavazatszámláló bizottságok választott tagjai oktatáson, felkészítésen vesznek részt, a szavazás napján pedig hajnaltól a szavazatok összeszámlálásáig a szavazókörökben végzik a választás lebonyolítását. Munkájukért díjazást kapnak, ez egy tavaly kiadott miniszteri rendelet értelmében bruttó 80 ezer forintra emelkedett. Emellett mentesülnek a szavazás napját követő munkanapon a munkavégzés alól.
A szavazatszámláló bizottságnak a választott tagok mellett tagjai lehetnek a választókerületben jelöltként indulók megbízottjai is (két-két ember), az ő díjazásukról a megbízójuk gondoskodik. A szavazatszámláló bizottság működőképességéhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor a képviselő-testület által megválasztott tagok közül hívnak be további tagokat a testületbe.
Ki lehet szavazatszámláló?
A helyi választási irodák vezetői (azaz a jegyzők) várják a településen élő választópolgárok jelentkezését a szavazatszámláló bizottságokba. Fontos előírás, hogy csak az adott településen lakcímmel és választójogosultsággal rendelkező lakosok lehetnek a bizottság választott tagjai.
Nem lehet a bizottságnak sem választott, sem megbízott tagja képviselőjelölt, képviselő, alpolgármester, jegyző, másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja és az, aki a honvédséggel szolgálati jogviszonyban áll. Párt tagja, a választókerületben jelöltet állító szervezet tagja, a választókerületben induló jelölt hozzátartozója, valamint egyes államigazgatási szervek munkatársai sem lehetnek a bizottság választott tagjai.
Arról, hogy hol várnak még jelentkezőket szavazatszámláló bizottsági tagnak, a települések polgármesteri hivatalában lehet tájékozódni.
The post Választás: fontos információk azoknak, akik jelentkeznének szavazatszámlálónak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





