Változás a fizetési számláknál: megvágná a kormány a Revolut előnyeit

Thumbnail for 6575998

A tranzakciós illeték megfizetésének szabályait érintő pont azt célozza, hogy azok, akik eddig nem – vagy csak részlegesen – fizettek tranzakciós illetéket, a jövőben ne kerülhessék el ezt az adót. A csomagot az Országgyűlés már elfogadta, jelenleg Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírására vár – olvasható a portálon.

A bankok leginkább azért lobbiznak folyamatosan a Revolut ellen, mert szerintük nem fair, hogy a magyar állam folyamatosan úgy adóztat és hoz egyéb intézkedéseket, hogy az a „külföldi” Revolutra nem vagy csak részlegesen vonatkozik. Míg a kereskedelmi bankok kénytelenek megfelelni a szigorú magyarországi szabályoknak, az egyes országokon átjáró fintechek ezt megússzák. Ilyen különbség lehet a bankadó, az extraprofitadó, a tranzakciós illeték, bizonyos kamatstopok, az ATM-telepítési roham, a magyar nyelvű ügyfélszolgálat előírása, illetve a szigorú magyar adatkezelési szabályoknak való megfelelés. Ehhez zárkózhat fel majd az öt csapás kibervédelmi intézkedés is, ha azt is elfogadják.

Az ATM-telepítésnek eddig is voltak ellátási előírásai, de hamarosan fokozódnak a terhek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) meghatározta a kistelepülések megerősítését célzó, de banki szemmel nehezen elfogadható új ATM-szabályokat, viszont az még nyitott, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) melyik szereplőre milyen helyszíneket testál, és a táblázataiba beleveszi-e a Revolutot.

A tranzakciós illeték kérdése sem egyértelmű, a Revolut mindig azt állítja, hogy ő rendesen fizet tranzakciós illetéket, de a bankok azt feltételezik, hogy amíg egy magyar bank akkor is fizet, ha mindkét ügyfél nála bankol, a Revolut a saját rendszerén belüli transzferekért aligha fizet.

A friss, még nem hatályos szöveg szerint pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni azon pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő fizetési művelet esetén, amelynek eredményeképpen a pénzforgalmi szolgáltató az általa a fizető fél részére vezetett fizetési számlán nyilvántartott követelést a fizetési megbízás szerinti összeggel csökkenti, ideértve a fizető fél nyilvántartó számlán végrehajtott egyenlegcsökkenést is, függetlenül annak pénzforgalmi elszámolásától.

Ez a megfogalmazás tehát a neobankoknak a belső műveleteit célozza meg: azokat az eseteket, amikor egy neobank arra hivatkozik, hogy ő nem utalt, nem volt „tranzakció”, csak egy belső elszámolással az egyik számlán csökkentett, egy számlán pedig ugyanolyan mértékben növelt egyenleget.

The post Változás a fizetési számláknál: megvágná a kormány a Revolut előnyeit first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest