A Radford család azzal szerzett hírnevet, hogy ők – elvileg – Nagy-Britannia legnagyobb családja: a szülőknek 22 gyereke van, a legkisebb szinte még csecsemő, a legnagyobb már 30 múlt. Ennek ellenére nem szűkölködnek: idén már húszszor voltak nyaralni, az anya pedig nemrégiben mutatta meg közösségi oldalán új Porschéját – számolt be róla a Mirror.
Egy üdülőfaluban pihenték ki a fáradtságukat, nem sokkal azután, hogy a múlt hónapban az egyik lányuk, a 23 éves Millie egy „pazar ceremónián” összekötötte életét a párjával (akitől már három gyereke született). A szülők ezt megelőzően Dubajban voltak, ott ünnepelték meg az évfordulójukat.
Nyáron a szülők néhány gyerekükkel az Egyesült Államokat is megjárták, a Daily Mail akkor azt írta, a floridai Disney Worldben és a Universal orlandói vidámparkában is jártak. Úgy tudni, szinte évente járnak vissza az Államokba.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonRadford Family (@theradfordfamily) által megosztott bejegyzés
A követőik egy része azonban felvetette, miből engedhetik meg a munkájuk és a gyereknevelés mellett ezeket a nyaralásokat, van, akinek egy kis kikapcsolódásra se telik, pedig nincs is tucatnyi gyereke.
Karácsony
És akkor még nem is volt szó a karácsonyukról, amire a szülők 3,5 millió forintnyi összeget adnak ki, igaz, nem csak a 22 gyerekkel, hanem ma már jó pár unokával (illetve gyerekeik párjaival) is számolniuk kell. A család évente úgy 300 darab ajándékot vásárol, ami egy „fő ajándékot” és több kisebbet jelent minden gyerek számára. Az anya, Sue azonban arról is beszélt, nem mindent kapnak meg a gyerekek, amit szeretnének. Például az egyik lány egy Barbie-házat szeretett volna, ami 700 fontba, 350 ezer forintba került volna online. Az is igaz, az ismertségük miatt sok márkától kapnak különböző ajándékokat, akárcsak bármelyik influenszer.
A rossz szándékú pletykákra reagálva korábban már beszéltek arról, nem segélyekből élnek, nem élnek az állami juttatásokkal.
Az 1992-ben egybekelt házaspár és gyerekeik pihenését a megalapozott anyagi hátterük biztosítja. Egyrészt fut róluk egy reality a Channel 5 csatornán, a YouTube-on is több százezer követővel büszkélkedhetnek, emellett van egy népszerű pékségük, piteműhelyük.
Nem tartunk igényt a juttatásokra, a pitegyártó cég nagyon sikeres, ahogy a média üzletágunk is. Keményen dolgozunk, de nem vagyunk milliomosok. Nagyon rosszul esnek a pletykák. Mi csak a lehető legjobb életet akarjuk nyújtani a gyerekeinknek
– olvasható a család könyvében (igen, ilyen is van), a The Radfords: Making Life Count című visszaemlékezésükben. A kötetben az anya, Sue, azt is elismeri, alapvetően nincs sok idejük egymásra férjével, napközben nem érnek rá egymással beszélgetni telefonon, hogy megvitassák a gyereknevelés felmerülő kérdéseit. Ő a gyerekekkel, férje a vállalkozásokkal van elfoglalva.
Költekezéseiket sosem rejtették véka alá, áprilisban egy sor tétel kiderült már.
The post Van 22 gyerekük, idén mégis voltak már húszszor pihenni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu