Magyarországon nem igen találni olyat, aki hasonló szolgáltatást nyújtana. Honnan inspirálódtál?

Sok évvel ezelőtt, nagyjából a húszas éveim elején olvastam a neten egy cikket; egy amerikai lányról szólt, aki ölelést ad. Már akkor megfordult a fejemben, vajon itthon lehetne-e ilyesmit csinálni; nem mondom, hogy különösebben foglalkoztam volna vele, de mindig motoszkált a fejemben. Két évvel ezelőtt, amikor betöltöttem a harmincat, azt éreztem, érdemes kipróbálni új dolgokat – és bele is vágtam.

Azért onnan, hogy valamit érdekesnek tart az ember, el kell jutni odáig, hogy ki is próbálja. Mi volt nálad a mozgatórugó?

Jelentkeztem sok állásinterjúra, de kisgyerek mellett nem könnyű elhelyezkedni. Nagyon embercentrikus vagyok – az ölelés mellett az idősgondozás a másik munkám –, nem is tudnék irodában, számítógéppel dolgozni, nekem nagyon fontos, hogy emberekkel foglalkozzak. Leginkább ez volt a motiváció.

Hogy kezd neki az ember az ilyesminek?

Volt egy kis pénzem, és tudtam időt is szánni a dologra, így elkészülhetett egy weboldal. Aztán szép lassan beindult.

Emlékszel az első kliensre?

Szegénykém mély gyászban levő illető volt, ráadásul úgy, hogy már tizenvalahány éve meghalt a felesége, és azóta sem bírta feldolgozni. Azt éreztem, komoly segítségre lenne szüksége, tehát nem csak annyi, hogy ölelgetésre járjon. Jól elbeszélgettünk. Utána küldött sms-t, hogy esetleg többször is találkozhatnánk, esetleg megihatnánk valamit. Akkor fel kellett világosítanom, hogy ez nem az a szolgáltatás.

Hogy talált rád?

A honlapomon keresztül. Beírt valamit a Google-be, és kiadta neki.

Mennyire ismerik egyáltalán ezt a műfajt Magyarországon?

Semennyire. Az ismerőseim is csak néztek, hogy milyen hülyeséget találtam ki.

Az viszont nem hátrány, hogy szinte egyedül vagy a szegmensben.

Ugyanakkor nehéz is, mert nincs kitől ötleteket meríteni.

Mesélj kicsit arról, hogyan zajlik egy ilyen találkozás. Te is mész házhoz, vagy csak nálad lehet ölelkezni?

Csak nálam.

Amikor valaki megérkezik hozzád, mi történik? Ismerteted a szabályokat?

Nem, nincs ilyen bevezető. Leülünk egymás mellé, lazán, mint két barát, és megkérem, hogy meséljen egy kicsit magáról: mivel foglalkozik, mit szeret csinálni, ilyesmi. Nem faggatom, csak ismerkedünk kicsit. Ha úgy érzem, eljött az ideje, elkezdek közelíteni és megfogom a kezét. Aztán meglátom, hogy reagál.

Mi a jellemzőbb: végig beszélgettek vagy inkább némán ölelkeztek?

Is-is. Van, hogy ledőlünk, és van, hogy tényleg csak egymás mellett ülve öleljük egymást. És gyakran hallom azt a jellegzetes nagy sóhajt, amiből kiderül, hogy ez most jól esik.

Gondolom, nem az első pár percben történik meg ez a sóhaj: mennyi idő, amíg valaki egy ismeretlen társaságában egy idegen lakásban így feloldódik?

Ehhez kell egy kis idő. Azért is vannak megadva ilyen félórás, órás találkozások, mert nem mindenki ugyanolyan tempóban oldódik. Van, akivel negyedórát is beszélgetünk, mielőtt először hozzáérnék.

Milyen témák merülnek fel ilyenkor?

Legtöbb esetben családi problémák. Vagy a magány.

Adott mondjuk egy férj. Elege van a mindennapokból, nincs idejük egymásra a feleségével, de nem akarja őt megcsalni – viszont jól esne neki egy ölelés. De otthon azt sem kapja meg.

Tehát akkor félig-meddig ventillálás, kibeszélés is?

Így van.

Mennyi idő után kezdenek el mélyebb dolgokról, szenzitív témákról beszélni?

A legtöbben elég hamar – hiszen előtte már lelkileg készülnek arra, hogy miről mesélnek majd nekem, és tudják, hogy amit itt mondanak, az a négy fal között fog maradni.

Te forszírozod a beszélgetést, ha a vendég magától nem mesél?

Van, hogy kérdésekkel próbálkozok; de nem mindig: van az a csend, biztos te is érezted már, ami nagyon jóleső. Sok év alatt megtanultam érzékelni, hogy épp melyik típusú csendet tapasztalhatjuk meg. A vendég eljön, nyugalom veszi körül, nem rohangál körülötte öt gyerek, ilyenkor nem érdemes zargatni.

És olyan is van, aki elvárja, hogy legyen kommunikáció?

Előfordul ilyen is, igen. Ilyenkor célzott kérdésekkel érdemes előjönni. Lehet, hogy van egy elakadás az életében, és néha elég egy jól irányzott kérdés, ami kicsit tovább lendíti, hogy meséljen. Elvégeztem egy life coach tanfolyamot, mielőtt ebbe belekezdtem, ez azért sokat segít.

Van, hogy a te életedről kérdeznek?

Volt már ilyen, de arról azért csak mértékkel szoktam beszélni.

Emlékszem olyanra külföldi példákból, hogy az ölelést nyújtó szolgáltatóval összebújva tévézett a vendég. Ilyen kérés volt már?

Nálam nincs tévé. Néha szól lágy zene, de nem mindig. De olyan már volt, hogy beszélgettünk, és felmerült valami, amit hirtelen egyikünk sem tudott, de mindkettőnket tökre érdekelt, úgyhogy a Google-ön utánanéztünk, és megállapítottuk, hogy „ma is tanultunk valamit”.

Mindig fekve ölelkeztek?

Ülve kezdjük. Egymás mellett ülünk, aztán a testbeszéden szépen látszik, hogy mikor lazul el a vendég. És akkor megfogom a kezét, aztán pedig ledőlünk, és úgy ölelkezünk.

Előfordultak fura kérések?

Egy ilyen jut eszembe: volt egy lány, aki azzal keresett meg, hogy nem tudja eldönteni, hetero- vagy biszexuális, és azért jönne el egy ölelésre, hogy megérezze, milyen egy lányt megölelgetni. De végül nem jött el, a találkozó nem valósult meg, csak e-maileztünk róla.

Ezek szerint te nyitott voltál, hogy segíts neki ebben a kérdésben.

Persze, rajtam nem múlt volna. Hiszen nőknek is adott ez a lehetőség.

De jellemzően férfiak járnak hozzád?

Igen, eddig csak férfiak jöttek.

Örülnél, ha ez változna?

Persze, hiszen a barátnőimen is látom, hogy egy jó kis csajos pletyizés, egy barátnői ölelés ugyanúgy jól tud esni. Szívesen fogadnám a lányokat is.

Mennyire gyakori, hogy egy vendég át akarja lépni a határokat?

Semennyire. A weboldalon is jelzem, hogy a szolgáltatás nem tartalmaz erotikát. És még nem is próbálta meg senki, nem csúszott le egyiküknek sem a keze, nagyon normálisan tartják a határt, és tényleg csak ezért a különös szolgáltatásért jönnek.

Ezek után valószínűleg nemleges lesz a válasz, de azért rákérdezek: volt olyan, hogy nem érezted magad biztonságban?

Pedig volt: egy vendégemről kiderült, hogy skizofrén. Ő maga mondta el, amikor már ott volt nálam. Akkor azért nem éreztem magam nyugodtnak. Viszont ő sem lépett át semmilyen határt.

Utaltál már magányos férjekre és szaladgáló gyerekek elől a nyugalomba menekülő családapákra. A vendégeid általában egyedülállók vagy házasok?

Jellemzően családosok, párkapcsolatban élők. De a többség láthatóan nagyon tiszteli és szereti a feleségét. Általában jól megvannak, csak a mindennapok kiölik az érzelmeket.

Tehát az ölelés részben stresszoldás, részben a hiányzó tapintások pótlása?

Igen. Nagyon érdekes, mert a Google mutatja, melyik időszakokban keresnek rá leggyakrabban az ölelésre, mikor jutnak el a weboldalamra az emberek, és például halottak napján, vagy karácsonykor sokszorosára ugrik a keresések száma.

Amikor a halottaikra emlékeznek az emberek, nagyon sok keresés volt az »anyai ölelés” szókapcsolatra.

Akik házasok, elmondják a párjuknak, hogy egy ilyen szolgáltatást próbálnak ki?

Sosem kérdeztem rá erre, és ők sem nagyon meséltek erről, úgyhogy ezt nem tudom.

Ha a párod ilyen szolgáltatást igénybe venne, hogy reagálnál? Furcsállnád? Zavarna?

Én nagyon nyitott ember vagyok. Tehát engem ne vegyünk alapnak.

Tehát nem zavarna.

Nem.

Mondjuk az eddig elmondottak alapján ez az egész semmilyen formában nem tűnik megcsalásnak.

Semmi olyasmi nem történik. Ez olyan, mintha elmenne valaki egy pszichológushoz, akit megölel. Csak én nem pszichológus vagyok, hanem beszélgetőpartner. A másik munkámban, a házi idősgondozásnál is elbeszélgetek a nénikékkel, megsimogatom az arcukat, sőt, őket is meg szoktam ölelni.

Mióta foglalkozol idősgondozással?

Nem régóta. Egy éve.

Embert próbáló?

Igen. De olyan cukik.

Vissza az öleléshez: milyen korosztályhoz tartoznak jellemzően a vendégeid?

Negyven fölöttiek. Sok az ötvenes is, de mindenképp a negyven feletti a jellemző kor.

És a legidősebb?

Hatvan körül. Tehát akik még interneteznek.

Ezek szerint a webről verbuválódik a vendégkör?

Így van: rákeresnek, hogy „ölelés” vagy „anyai ölelés”. A Google Ads kidobta nekem, hogy mikre kerestek rá: szeretet, szeretethiány, ilyesmik.

Hogyan történik a kapcsolatfelvétel? Írnak neked és utána telefonon még átbeszélitek a dolgokat?

Van, aki egyből hív; van, aki nem mer hívni, csak ír egy e-mailt, meghagyja a számát, és másnap visszahívom.

Vannak visszatérő vendégeid?

Egy-kettő.

Velük más jellegű már a nexus?

Egy idő után barátibb kapcsolat alakul ki, vissza tudunk kérdezni, hogy „na mi lett azzal, amit múltkor beszéltünk?”.

Egy Reddit-fórumon olvastam egy kommentben, hogy külföldön ez egy luxusszolgáltatás, amit egy átlagember nem tud megfizetni. A magyar viszonylatban is így van? (15 és 25 ezer forint a szolgáltatás ára időtartamtól függően – a szerk.)

Miért ne tudná megfizetni? Nem gondolom, hogy különösebben drága lenne.

Mit szoktak mondani, amikor véget ér egy alkalom?

Semmi különöset. De sokszor látom a mosolyt, amikor indulnak. És az is látszik, hogy meg vannak nyugodva.

Te kipróbálnál ilyen szolgáltatást?

Lehet. Nem láttam még másnál.

És olyat éreztél már egy ölelés közben vagy végén, hogy azért ez most neked is jól esett?

Persze. Az energiáink cserélődnek. Az nekem is jól esik.

The post „Van, akivel negyedórát is beszélgetünk, mielőtt először hozzáérnék” – hogy lesz valakiből hivatásos ölelkező? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu