Van az a pénz – az 1000 férfival lefeküdt nő anyja megvédte a lányát

A héten jelent meg a 1,000 Men and Me: The Bonnie Blue Story (Ezer férfi és én: a Bonnie Blue-sztori) című dokumentumfilm, amely, ahogy a címe is utal rá, Bonnie Blue-ról, azaz Tia Billingerről szól, arról a pornószínészről, aki 12 óra alatt ezer, egészen pontosan 1057 férfival feküdt le.

A 26 éves nő állítólag havi egymillió fontot (460 millió forintot) keresett az OnlyFans-en, tulajdonképpen azzal, hogy ingyen lefekszik – símaszkos – férfiakkal, mindössze annyiért cserébe, hogy cserébe közölheti az aktus felvételét az előfizetőivel (bár Billinger már nem ezen az oldalon tevékenykedik, a „rekorddöntés” ugyanis túl sok volt az OnlyFans-nek, illetve pontosabban az online fizetést az oldalon lehetővé tevő Visának).

A Guardian idézi a film egyik szereplőjét, Billinger csapatának egyik tagját, aki „marketingzseninek” nevezi a nőt, amit a kritikus azzal egészített ki: azzal, hogy a pornós, ahelyett, hogy férfiak más férfiakat keresnek a 18 pluszos oldalakon azzal, hogy tininek látszó nőkkel szexelnek, Billinger saját magát ajánlja fel magát fiatal férfiaknak, tényleg valami újat mutat.

Ha bármilyen más területen dolgozna – ha maradt volna korábbi állásában, például az NHS pénzügyi toborzójaként –, és ugyanilyen mértékben újítana, valószínűleg rendkívüli vállalkozóként ünnepelnék.

A lap az – értékelésük alapján közepes – filmről szóló kritikájában azt írja, készítője, a Billinger, avagy Blue létezéséről tudomást a 15 éves lánya közösségi oldalairól szerző Victoria Silver sok mindent megkérdezhetett volna a pornóstól, ami miatt kihagyott ziccer bizonyos szempontból az alkotása, de az mindenképpen kiderül azért belőle

a sztár ugyanolyan acélos szilárdsággal áll hozzá karrierjéhez, mint amilyen sztahanovista a munkájában.

„Csodálom a munkamorálját és az üzleti tehetségét? Igen” – írta még az újságíró, de azt is, hogy szeretné, ha ez tehetséges fiatal nőnek nem a felnőtt filmes világban kéne látnia a kiugrás lehetőségét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bonnie Blue (@bonnie_blue_xox) által megosztott bejegyzés

Billinger feleslegesnek tartotta az egyetemet, 19 éves korára már egy Mercedes C-osztályú autót vezetett, röviddel ezután pedig vett egy házat is.

A Channel 4 csatornán debütáló filmből az is kiderül, hogy Billinger családtagjait is felvette a fizetési listájára, hogy ők is kapjanak a munkájáért járó „jutalom egy részéből” – idézte az Independent.

A dokufilmben a nő anyja, Sarah azt mondja:

Én választottam volna neki ezt a karriert? Nem. Nagyon megdöbbentett. Akarnám, hogy bármi mást csináljon? Nem.

Az ember minden vágya, hogy a gyerekei boldogok legyenek, és ő boldog. Nincsenek apaproblémái, nem bántalmazták. Ez az ő döntése.”

Ez utóbbit egyébként a pornós is állítja, se nem ragadozó, se nem áldozat, és a munkáján szerzett tapasztalatok sem okoznak neki traumát.

Billinger, mikor az utcán meglátják, és ócsárolják, csak annyit mond, „legalább felültek a kanapéból”, és anyja se veszi a lelkére a negatív kommenteket:

Legtöbbször csak nevetek, mert mindenki a magas erkölcseiről beszél, pedig ez gyorsan megváltozna, ha havi egymillió fontot tudnának keresni.

De nem csak az anya, az apja is büszke lányára.

A film egy másik részében felidéznek egy olyan esetet is, mikor egy szilveszterezés közben a családtagok arra vártak, hogy Billinger egy másik szobában befejezze a munkáját.

Vicces volt. Csendben mindannyian egy másik szobában vártak

– idézte fel a pornós.

Az Independent kritikusa ugyanakkor a guardianes kollégájánál rosszabbra értékelte a filmet, „szomorú, kellemetlen és buja látványosságként” jellemezte azt.

Hogy mi vehet rá egy nőt arra, hogy férfiak százaival vagy akár ezreivel feküdjön le egyetlen nap alatt, és miért áll be a sorba egy férfi, hogy sokadikként magáévá tegyen egy nőt kérdések megértéséhez szexuálpszichológus segítségét kértük az erről szóló cikkünket itt olvashatják:

Kapcsolódó
„Csúszkáltunk a kondomokon, mintha csak egy jégpályán lennénk” – mit tesz a testtel és lélekkel, ha valaki ezer férfival fekszik le 12 óra alatt?

Mi vehet rá egy nőt arra, hogy férfiak százaival vagy akár ezreivel feküdjön le egyetlen nap alatt? És miért áll be a sorba egy férfi, hogy sokadikként magáévá tegyen egy nőt? Lily Phillips és Bonnie Blue közelmúltbéli „rekorddöntésének” megértéséhez szexuálpszichológus segítségét kértük.

The post Van az a pénz – az 1000 férfival lefeküdt nő anyja megvédte a lányát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest