Varga Zsuzsa
Diana Wynne Jones: Howl’s Moving Castle (Harper Collins, 2009, 429 oldal)
Nincs kifejezetten sok film, amit közel tízszer láttam már, de Mijazaki Hajaó alkotásai közül több is szerepel ezen a (szerény) listán. A vándorló palota például biztosan. Van valami végtelenül megnyugtató a fiatal kalapkészítő, Sophie történetében, aki, mikor egy napon a Puszták Boszorkánya váratlanul öregasszonnyá változtatja, különösebb hűhó nélkül tudomásul veszi a dolgot. Szerez egy sétabotot, és felkerekedik, hogy megkísérelje megtörni az átkot. Közben úton-útfélen fura szerzetekbe ütközik, akikkel valahogy egytől egyig barátságot köt: egy madárijesztővel, egy varázslótanonccal, egy tűzdémonnal, sőt, még a hírhedten hiú, legendás mágussal, Howllal is. Annyira mijazakis ez a különös történet önmegvalósításról, öregedésről, barátságról, szerelemről, egymás és magunk megmentéséről, meg két lábon járó palotákról és elvarázsolt hercegekről, hogy sokan nem is tudják, hogy adaptáció: Diana Wynne Jones angol írónő 1986-os regényéből készült. Igen, jól látja a kedves olvasó, az eredeti könyv 1986-os. Jones abba a fantasyíró-generációba tartozott, akik tulajdonképpen megalapozták ezt a műfajt – tanulmányai során konkrétan meg is fordult Oxfordban C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien előadásain – neve lépten-nyomon felbukkan a kortárs fantasyírók (például Terry Pratchett, Philip Pullman, J.K. Rowling vagy Neil Gaiman) inspirációi között.
Nálunk a családban régóta kallódott már egy példány A vándorló palotából, de valahogy állandóan kölcsönkézben volt, úgyhogy évek óta nem sikerült elolvasnom. Most inkább megvettem angolul, jól meg is lepődtem rajta, hogy a londoni könyvesboltban a gyerekszekcióba irányítottak. Sosem gyerekmeseként gondoltam erre a történetre. Most, a könyv elolvasása után sem így gondolok, habár „felnőttirodalomnak” gyanúsan túl szórakoztató. Kezdetben egészen hasonlít a Mijazaki-film történetére, a könyv második felére azonban élesen elkanyarodik attól: a háború például csak a japán rendező fixációja, Jones inkább arra koncentrál, hogy megmutassa Sophie családját, Howl előéletét, és a világot, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek éppolyan hétköznaposak, mint az elátkozott fiatal kalaposlányok. Közben alapvetően mégis egyszerű dolgokról mesél: kapcsolatokról, kihívásokról, arról az apró, de nagyhatalmú hangról, ami az ember fejében narrálja saját történetét. Regény formában kicsit más (jobb pillanataiban csavarosabb és humorosabb) a történet, mint Mijazakinál, de azért mégis olyan olvasni, mint önfeledten sétálgatni egy ismerős, szeretett világban. Ja, és a könyv valójában sorozat: van még két része, úgyhogy nem is kell rögtön abbahagyni a csellengést a varázslatos Ingaryban.
Kránicz Bence
Ed Zwick: Hits, Flops and Other Illusions (Gallery Books, 2024, 294 oldal)
Edward Zwicket – aki barátainak és olvasóinak csak Ed – klasszikus stílusú és mérsékelten izgalmas hollywoodi filmek rendezőjeként ismerjük. Nevéhez fűződik a polgárháborús Az ötvennegyedik hadtest, a Brad Pitt és egy medve tragikus összetűzéséről tudósító Szenvedélyek viharában és a Tom Cruise-t japán harcossá avató Az utolsó szamuráj. A magunk részéről kedveljük ezeket a jobb-rosszabb, kicsit unalmas, de azért nívós filmeket, viszont nem feltétlenül olvasnánk el rendezőjük memoárját.
Zwick tavalyi könyve alapján viszont a legjobb filmes önéletrajzokat nem a legnagyobb zsenik írják. A rendezőről – akiről elárulhatjuk, hogy egész életében csak első Los Angeles-i barátnője szólította Edwardnak – kiderül, hogy alapjában véve joviális és szorongó alkat, aki nincs elszállva magától, részben amiatt is, mert sikerei mellé legalább ugyanannyi kudarc társult.
Már akkor szimpatikus lesz, amikor leírja, hogy forgatókönyv-kivonatolásért kapott, első hollywoodi fizetését egy Thomas Mann-kötet lapjai között gyűjtötte, nehogy véletlenül elköltse a pénzt. És nem lehet elvitatni tőle, hogy a hetvenes évektől ott van a filmipar sűrűjében. Lótifutiskodott Woody Allennek a Szerelem és halál forgatásán, rendezői bemutatkozásával (Mi történt az éjjel?) beindította Demi Moore és Rob Lowe karrierjét, korai főszerepet bízott Brad Pittre, és áldozatául esett Harvey Weinstein könyörtelen filmipari kiszorítósdijának. A Szerelmes Shakespeare-t ugyanis Zwick készítette elő és ő is rendezte volna a filmet, mielőtt Harvey újrakeverte a paklit. Amikor aztán Zwick producerként vele együtt veszi át a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, eszébe jut, hogy belökje kollégáját a zenekari árokba.
The post Vándorló palota, a biciklizés dicsérete és bölcs bálnaszemek – ezeket olvastuk áprilisban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
