Október közepén nevet változtatott az egyik legnagyobb, a fővárosi Fideszhez köthető Facebook-csoport – hívta fel rá a figyelmet egy olvasónk. A 2014 óta létező, 21 ezer tagot számláló zárt csoport addig a Tarlós István főpolgármester úr mellett nevet viselte, október 16. óta viszont úgy hívják:
Várjuk Vissza Varga Juditot.
A politikai kapcsolat nyilvánvaló: az oldal adminisztrátora Szalay Kornél Géza XV. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, Brenner Dominik, aki ugyancsak Újpalotán indult a tavalyi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP színeiben, ám nem szerzett mandátumot, valamint a párt helyi kompenzációs listáján szereplő Boroznaki Árpád, aki a közösségi oldala alapján parlamenti tanácsadóként dolgozik.
A csoportot azt követően nevezték át, hogy több fideszes politikus – köztük kormánytagok – a kegyelmi ügybe belebukó volt igazságügyi miniszter reménybeli visszatéréséről nyilatkozott. A döntés annyiban lehet, hogy elhamarkodott volt, hogy Gulyás Gergely miniszter a csoport átkeresztelésének estéjén, október 16-án már úgy nyilatkozott lapunknak: egyeztetett Varga Judittal, aki nagyon jól érzi magát, és
pillanatnyilag nem kíván visszatérni a politikába.
The post Varga Juditra cserélte Tarlós Istvánt a fővárosi fideszesek Facebook-oldala first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





