Varga Mihály szerint továbbra is fenyegető az inflációs környezet

Thumbnail for 6532739

A tanács megítélése szerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt – hangsúlyozta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón kedden.

Hozzátette: az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A szigorú irányultságú monetáris politika a pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, az inflációs várakozások jegybanki céllal összhangban lévő horgonyzásához, és ezáltal az inflációs cél fenntartható eléréséhez – mondta.

Varga Mihály kifejtette, hogy a vámbejelentések eltérő időzítéssel jelentkező és ellentétes irányú inflációs kockázatokat eredményeznek a hazai gazdaságban. Az alacsonyabb nyersanyagárak rövid távon mérséklődő infláció irányába hatnak, míg a vámok tartós növelése és a nemzetközi piaci bizonytalanság hazai eszközökkel szembeni kockázatkerülésre gyakorolt hatása középtávon erősítheti a felfelé mutató inflációs kockázatokat.

Az ország pénz- és tőkepiaci megítélése stabil, amit a javuló fundamentumok támogatnak. A kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenleg a teljes előrejelzési horizonton egyensúly közelében lesz – mondta.

A magyar gazdaság az első negyedévben stagnált éves összevetésben. A várakozásoktól elmaradó gazdasági teljesítményt rontotta az ipar és az építőipar, míg pozitívan járultak hozzá a szolgáltatások. A hazai fogyasztás 2025 során a növekvő reálbérek mellett várhatóan tovább bővül közlése szerint.

A második negyedévi gazdasági aktivitás várható alakulásáról újságírói kérdésre elmondta: az adatokat alaposan elemzik, a kilátásokat a júniusi Inflációs jelentésben majd részletesen kifejtik. Megjegyezte, hogy a legutóbbi 12 negyedévből hétben csökkent a magyar GDP.

(MTI)

The post Varga Mihály szerint továbbra is fenyegető az inflációs környezet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest