Varju Lászlót választották a DK új elnökének

A Demokratikus Koalíció párttagjai megválasztották a párt új elnökét. A pártelnök Varju László, a Demokratikus Koalíció korábbi alelnöke és volt országgyűlési képviselője lett

– hirdeti a párt a Facebook-oldalán frissen közzétett bejegyzésében.

Mint közölték, a posztért ketten indultak el: Varju mellett Bakk István, aki azonban a pártszavazás alatt visszalépett a jelöltségtől.

Az elnökválasztás folyamatával kapcsolatban a DK emlékeztet, hogy a párt megalakulása óta szabály, hogy az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a teljes párttagság választja online pártszavazáson. „Az új elnököt megválasztó pártszavazást 2026. június 3-a és 7-e között rendeztük. A választás, illetve az azt megelőző jelölés szabályai nem változtak, minden az Alapszabálynak megfelelően, a korábbi tisztújítások rendje szerint zajlott. Az online pártelnökválasztáson valamennyi szavazati joggal rendelkező párttag részt vehetett. A párt alelnökeit és elnökségi tagjait a DK Kongresszusa fogja megválasztani június 13-án” – tették hozzá.

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll. A párt közössége ugyanakkor világossá tette, hogy folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon” – zárja a bejegyzését a párt, amely azért tartott elnökválasztást, mert az előző elnök, Dobrev Klára, valamint a teljes elnökség lemondott április 12-én, a választás éjszakáján. Ennek oka az volt, hogy a párt listája nem érte el az 5 százalékot a választáson, így kiesett a parlamentből.

The post Varju Lászlót választották a DK új elnökének first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest