Nincsenek már engedélyköteles témák és tiltások a közmédiában, szabadon publikálhatnak a kiadási joggal rendelkezők – mondta a Népszavának a Magyar Távirati Iroda (MTI) egyik szerkesztője.
A lapnak nyilatkozó, kiadási joggal rendelkező szerkesztő úgy fogalmazott: „Az MTI felszabadult, és szabadon dolgozik”, és immár ő maga adja ki a híreket.
A lap szerint a kiegyensúlyozottabb tájékoztatás az MTI-n túl a közmédia további felületein is érzékelhető: az M1 Híradó csütörtök déli adásában például szerintük teljesen objektíven számoltak be Magyar Péter ausztriai látogatásáról vagy a kegyelmi ügy dossziéjának nyilvánosságra hozataláról.
Mint írják, a Fidesz kormányzása alatt kézi vezérlés és cenzúra működött a közmédiában: voltak úgynevezett engedélyköteles témák, amelyek körébe lényegében az Orbán-kormány számára érzékeny témák tartoztak. Még a kiadási joggal rendelkező szerkesztők sem publikálhattak például a papi pedofíliával, a migrációval, a homoszexualitással vagy az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos cikkeket.
A lap forrásai szerint a közmédiában már a választás utáni héttől kezdve nem küldték el jóváhagyásra a híreket. Ennek semmilyen következménye sem lett, noha Németh Zsolt hírigazgató az április 15-én tartott feszült állománygyűlésen még azt mondta a munkatársaknak: az új kormány megalakulásáig ne készüljenek érdemi változásra a közmédia működésében, akinek pedig ez nem tetszik, az menjen szabadságra. A gyűlés után az MTI számos munkatársa levélben követelte, hogy állítsák vissza a független, szakmai alapon nyugvó hírszolgáltatást, és szüntessék meg az eddig kézi vezérlést gyakorló Németh Zsolt hírigazgató felügyeleti jogkörét.
Az MTVA hivatalos honlapja szerint Németh továbbra is pozícióban van, a Népszavának nyilatkozó dolgozó viszont azt mondta, ritkán látják már őt a munkahelyén, noha korábban nap mint nap találkoztak vele.
A Tisza-kormány Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert bízta meg azzal, hogy világítsa át a közmédiát. A miniszter beiktatása után lapunknak adta első nagyinterjúját, ebben azt mondta, egyelőre nem tudja megmondani, mikortól függesztik fel a közmédia hírszolgáltatását.
The post Vége a kézi vezérlésnek a közmédiában – állítja az MTI egyik szerkesztője first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





