Vége van, kicsi: Lengyel Tamás ismét kormányinfót tart, most Paulina új klipjében

Politikai témájú dalt adott ki Paulina, az X-Faktor tizedik évadának ezüstérmese, a címe: Vége van, kicsi, utalva Menczer Tamás szállóigévé vált megszólalására. Az énekesnő a Reggeliben elmondta, azért ezt a címet adta szerzeményének, mert úgy gondolja, ez „ennek az egész politikai hacacárénak az ikonikus mondata lett”, ami „nagyon szépen öregedett”.

Paulina arról is beszélt a műsorban, hogy igyekezett mindent megtenni, hogy távol tartsa magát a politikától, de úgy érezte, egy ponton túl ez már lehetetlen volt. „Meg a közönségemet is meg akartam ettől óvni, épp elég csapból folyt a politika” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy újonnan megjelent dala egyáltalán nem gyűlöletkeltő, inkább a felszabadultság hangulatát szerette volna átadni vele.

Inkább arról van szó, hogy annak üzenem, aki ennek a rendszernek részese volt vagy még részese, hogy ha vaj van a füle mögött, akkor…

– harapta el a mondat végét Paulina.

Később arról is beszélt, pontosan tudja, hogy az ő imidzsébe nem fért volna bele, hogy a választás előtt nyilvánosan felszólaljon közéleti témákban.

Lengyel Tamás rögtön igent mondott a felkérésre

A Vége van, kicsi videóklipjében az énekesnő mellett Lengyel Tamás szerepel.

Valahogy teljesen evidens volt a klip koncepciója, hogy egy kormányinfós képet szeretnék látni magam előtt, egy kis szivarozást, mintha szivarszobában lennénk, meg ilyenek. És tudtam, hogy ehhez mindenképpen szeretnék egy olyan karaktert a közéletből, aki az élen van abban, hogy ő ténylegesen képviselte a rendszerváltást. Azt gondolom, Tomi abszolút az élen van ebben

– magyarázta Paulina, aki ezt megelőzően nem ismerte Lengyelt. Telefonon kereste meg az szereplehetőséggel, amit a színész azonnal leokézott, még mielőtt egyáltalán meghallgatta volna a dalt.

Lengyel Tamás korábban rendszeresen készített olyan paródiavideókat, melyekben a kormányzati sajtótájékoztatókat, a kormánypolitikusok stílusát, kommunikációs paneljeit és a legfrissebb közéleti témákat figurázta ki.

The post Vége van, kicsi: Lengyel Tamás ismét kormányinfót tart, most Paulina új klipjében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest