Véget ér a tavasz, hidegbetörés és eső várható

Thumbnail for 6384478

Hazánk időjárását továbbra is egy kiterjedt anticiklon alakítja, télben, fagyban megfáradt lelkünknek nem lehet oka panaszra, mert marad még a napsütés, a tavaszias meleg. Egy darabig.

Várhatóan március 6-án a poláris örvény összeomlik, ami alapvetően írja át az egész északi félteke időjárását azzal, hogy sarkvidéki hideg levegő szabadul ki, és áramlik dél felé

– vetíti előre Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Szerdán a csípős hajnal és a ködfoltok feloszlása után a napsütésé lesz a főszerep csapadék nélkül, 13-18 fokos csúcshőmérsékletekkel. Hasonló idő várható egész héten azzal az apró különbséggel, hogy péntektől az ország nagy részén megszűnnek az éjszakai fagyok, a maximumhőmérsékletek pedig néhol átléphetik a 21 fokot, szombaton és vasárnap már 15-21, 16-21 fokot mérhetünk.

A poláris örvény említett összeomlása – a jelenségről és hatásairól itt írtunk részletesen – most csütörtökön következik be, ám a nyomában járó hidegbetörés először Nyugat-Európát éri el, kontinensünk nyugati felében már március 8-9. környékén elkezdődik a lehűlés, míg itthon csak március 11-étől, jövő keddtől lesz érezhető a változás. ekkor ugyanis csapadékosabb idő érkezik, kedden és szerdán sokfelé várható eső, zápor, hőmérsékleti szempontból e két napon kettészakad az ország: délkeleten még 20 fok feletti értékek is előfordulhatnak, míg nyugaton akár még a 10-et sem érik majd el a maximumok.

Jövő csütörtöktől aztán megszűnik a kontraszt, mindenhol jóval hűvösebb lesz a mostaninál, visszatérnek az éjjeli mínuszok, és napközben is csak 6-10 fokra számíthatunk.

A tavaszias időt talán sajnáljuk, de ezzel együtt szerencsére az aszály is véget ér, a jövő hét második felében ismét esősebb periódus következik. És mikor köszönt be „végérvényesen” a tavasz? Erre ma még nem tudunk választ adni, ám a tapasztalatok alapján egész március, sőt április is bőven tartogathat kellemetlen meglepetéseket.

The post Véget ér a tavasz, hidegbetörés és eső várható first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest