Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata

Véget ért a Nézőpont Intézet választások másnapján indított önvizsgálata, és arra jutottak, hogy a jövőben elsősorban nem pártpreferencia-adatokat fognak publikálni, hanem inkább „kutatásalapú felméréseket”.

A Mráz Ágoston Sámuel által vezetett intézet a kampányban végig a Fidesz előnyét jelezte a közvélemény-kutatásaiban, még a választás estéjén is Orbán Viktor pártjának szűk győzelmét jósolták. Mráz ezzel egy időben beleállt a Fidesz Hann Endre ellen indított kampányába is. Ebből utóbbi került ki győztesen, hiszen az általa vezetett Medián pontosan jelezte előre a Tisza Párt kétharmados győzelmével végződő választás eredményét.

A Nézőpont Intézet a hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy megvizsgálták a közvélemény-kutatási módszertanukat, a tanulságok alapján pedig átalakítják a működésüket.

„A jövőben nem pártpreferencia-adatokat publikálunk elsősorban, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket. Célunk, hogy a gondolkodó magyar emberek valóságismeretét bővítsük és ennek érdekében április után visszatérünk a magyar nyilvánosságba is. A jövőben kutatási jelentéseink módszertani és az adatfelvételre vonatkozó információi részletesebbek, a korábbiaknál transzparensebbek és minden érdeklődő számára elérhetőek lesznek” – fogalmaztak.

A Nézőpont emellett „Magyarország 2040″ címen szakpolitikai műhelyet alakít, hogy az ország jövőjét vizsgálják több területen. Hallgatókat, kutatókat, elemzőket és médiumokat is fognak támogatni ösztöndíjakkal, hogy hozzájáruljanak „a demokratikus közélet egyensúlyának fennmaradásához”.

The post Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest