Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása

Kedden lejárt Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán alkotmánybíró megbízatása – írja az MTI. Mind a négyen betöltötték a hetvenedik életévüket.

A távozásukról a júliusban elfogadott, 17. alaptörvény-módosítás rendelkezett. Ez visszaállította az alkotmánybírók 70 éves felső korhatárát, amely a testület létrejöttétől 2013-ig volt érvényben. Az indoklás szerint a változtatás az Alkotmánybíróság függetlenségének és az állam működése feletti tényleges alkotmányos kontrollnak a helyreállítását szolgálja. Ez az alaptörvény-módosítás tette lehetővé

  • Sulyok Tamás volt köztársasági elnök eltávolítását,
  • a 12 éves képviselői mandátumkorlátot
  • és az alkotmánybírók 70 éves korhatárának visszaállítását is.

Polt Péter rövid karrierje

Polt Pétert 2025-ben választotta meg az Országgyűlés alkotmánybírónak, majd az Alkotmánybíróság elnökének. Ezt megelőzően 2000 és 2006, majd 2010 és 2025 között legfőbb ügyész volt.

A módosítás ellen a Fidesz–KDNP júliusban a Sándor-palotánál tüntetett. Gulyás Gergely, a Fidesz-frakció azóta lemondott vezetője az alkotmánybírók távozását a testület „lefejezésének” nevezte. A pártszövetség az Alkotmánybíróságon is megtámadta a korhatár visszaállítását, a testület azonban – elsősorban hatáskörének hiányára hivatkozva – érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az indítványt.

Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell új alkotmánybírókat választania a távozók helyére. Az Ab teljes ülése elnök hiányában az elnökhelyettes részvételével is határozatképes, ha a hivatalban lévő tagok legalább kétharmada jelen van. A testület szeptember 1-jétől hivatalban lévő elnökhelyettese Czine Ágnes, akinek novemberben jár le a tizenkét éves alkotmánybírói mandátuma.

A 15 tagú testületből már júliusban távozott Hende Csaba is. Az egykori fideszes képviselő és honvédelmi miniszter azért veszítette el alkotmánybírói tisztségét, mert több mint tizenkét évig volt országgyűlési képviselő. A helyére Sonnevend Pált, az ELTE jogászprofesszorát választotta meg a parlament.

The post Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest