Az embernek a Trónok harcáról általában nagy dolgok jutnak eszébe. Pusztító háborúk, rettentő zombiseregek, nagypályás hatalmi játszmák, kínhalálok, árulások, tűzokádó sárkányok és nyilvános kivégzések. Esetleg némi vérfertőzés és explicit szexualitás. De mindenképp királydrámák; a Vastrónért ármánykodó és taktikázó nemesi házak fiainak és leányainak nagyívű történetei.
Ha az eredeti sorozat igencsak népszerűtlen befejező évadai még nem bizonyították volna, hogy ebbe azért bele lehet fáradni, akkor a nagyon hasonló receptre építő Sárkányok háza már biztosan megtette.
Kedvenc nemesi családjaihoz hasonlóan a Trónok harca-univerzumnak is vérfrissítésre volt szüksége.
Az eredeti sorozat korszakalkotó sikere után jópár próbálkozás volt még spin-offokra, ám ezek is rendre Starkokról, Lannisterekről és Targaryanekről, vagy minimum Westeros sorsát megpecsételő nagy történelmi eseményekről szóltak volna. A Kingsman-filmeket is jegyző forgatókönyvíró, Jane Goldman például sokáig dolgozott egy sorozaton, aminek Naomi Watts játszotta volna a főszerepét és ami az első Másokkal folytatott küzdelmekről szólt volna. Ennek még a pilot epizódja is elkészült, az HBO a hírek szerint 30 millió dollárt költött rá, végül azonban inkább elkaszálták.
De volt még szó többek között
- John Snow-spinoffról,
- Arya Stark történetének folytatásáról
- és a valyriai birodalom bukásának megénekléséről is.
Egyik sem jött össze, és ami azt illeti, ezzel valószínűeg mindenki jobban járt.
Még a valaha volt legnépszerűbb presztízstelevíziós sorozat esetében is véges azoknak a mindent eldöntő csatáknak, nászoknak és testvérgyilkosságoknak a száma, amik meg tudják emelni az ember pulzusát.
Ezért is üdítő újdonság, hogy a legújabb Trónok harca-spinoff, A Hét Királyság lovagja a fent sorolt „trónokharcás” elemekből majdhogynem mindegyiket elhagyja. Középpontjában nem nemesek és trónörökösök vannak, hanem egy szimpatikus, bár kissé lassú észjárású lovag, Ser Duncan, a Magas (a korábban rögbijátékosként ismert, tényleg nagyon magas Peter Claffey-nak ez az első jelentősebb alakítása, telitalálat a szerepben). Ser Duncan szerencsétlenségére Bolhavégen látta meg a napvilágot, így utcagyerekként kezdte, később viszont egy kissé kattos idős lovag, Krajcárfai Ser Arlan (a minden jelenetében nagyon szórakoztató Danny Webb) fegyverhordozója lett.
Az öreg halála után maga is lovagkarrierbe kezdene, így elindul, hogy próbára tegye magát a híres ashfordi lovagi tornán. Még oda se ér, amikor melléje szegődik egy különös kopasz kisfiú, Egg (már megint egy elképesztően tehetséges gyerekszínész a tizenegy éves Dexter Sol Ansell személyében), aki sokkal többet tud a lovagi tornák működéséről – meg úgy egyáltalán a világról –, mint a tizenéves kisfiúk általában.
És tulajdonképpen ennyi a hat részes, 30-40 perces epizódokkal operáló sorozat története: egy lovag és újdonsült fegyverhordozója próbálnak boldogulni egy intenzív sodrású lovagi tornán. Jó, aztán persze kiderül pár titok, meg veszedelmes bonyodalmakba keverednek, de a történetvezetés megtartja ezt a kellemesen egyszerű stílust. És nincsenek zombik, boszorkányok meg sárkányok. Nincsenek háborúk és trónviszályok, sőt, Westerosban béke honol(!). Nincs több szálon futó, bonyolult történetvezetés, aminek megértéséhez minden epizód elején térképeket és családfákat kell mutogatni, hogy követni tudjuk. És nincsenek tabudöntögető szexjelenetek sem (bár azért a meztelenkedést, úgy tűnik, nem lehet kihagyni egy Trónok harca-sorozatból sem).
Viszont vannak a szó mesei értelmében felfogható jófiúk és van könnyed humor.
Ezek ugyan szokatlanul hathatnak Westerosban, de azért nem lesz családi matiné A Hét Királyság lovagjából, mégiscsak George R. R. Martin világában járunk: a széria első évada az író háromrészes, azonos című novellasorozatának első részét, a Kóbor lovagot dolgozza fel, méghozzá az eddigi adaptációk közül a leginkább ragaszkodva Martin eredetijéhez.
Ez egész biztosan jó döntés: a Trónok harca ugye akkor lett látványosan rosszabb, amikor kifogyott alóla a regény, a Sárkányok háza meg addig működött jól, amíg Martin is részt vett az inkább történelemkönyvként funkcionáló Tűz és vér című regénye drámává alakításában. A második évad óta azonban már nagyjából nélküle készül a sorozat, az író egy januári interjúban konkrétan borzalmasnak nevezte kapcsolatát a showrunner Ryan Condallal, aki egy ponton elkezdte figyelmen kívül hagyni Martin meglátásait. Neki cserébe egyre több kivetnivalója akadt a szériával kapcsolatban, erről írt is annak idején egy hosszú posztot, amit aztán a mérges HBO letöröltetett.
A Hét Királyság lovagja szerencsére egyrészt egy kész történet, másrészt Martin is kivette a részét az adaptációból: a Sárkányok házát is jegyző Ira Parkerrel közösen írták, és executive producerként is dolgozott rajta.
És mintha neki is kikapcsolódás lenne ez a stílusváltás: nemcsak Westerosnak, de George R. R. Martinnak is egy kevésbé cinikus, jóságosabb, és úgy összességében reménykeltőbb arcát ismerheti itt meg az olvasó/néző.
Noha Dunk és Egg története tényleg egy kedves lovagregényként, vagy akár meseként indul, azért fokozatosan egyre sötétebb irányokat vesz. Innentől pedig lehetetlen elkerülni a spoilereket. A tornán ugyanis feltűnnek a Targaryanek, akik többségükben ebben az évszázadban is beképzeltek és gazdagok. Valahol a Sárkányok háza és a Trónok harca között járunk: sárkányok már nincsenek, de a trón még a Targaryaneké. Aki tisztában van a Dunk és Egg történetekkel, vagy a tágabb Trónok harca-mondakörrel, az tudja, hogy Egg valójában Aegon V. Targaryan, vagyis Esélytelen Aegon, aki – a neve ellenére – maga is sorra kerül majd a Vastrónon, Dunk pedig a Királyi Testőrség egyik leghíresebb parancsnokaként vonul majd be a „történelemkönyvekbe”.
Tehát hiába tűnnek első blikkre egyszerű figuráknak, valójában itt is Westeros sorsát meghatározó szereplőkről és fordulatokról van szó. De ezúttal legalább alulnézetből, egy kóbor lovag perspektívájából, vagyis a köznép szemszögéből is vethetünk egy pillantást erre a világra, ami innen nézve is elég izgalmas (és kegyetlen) hely.
A felnőtt mesés, jól fókuszált történetvezetésen kívül (az egész sorozat egy helyszínen, pár nap alatt játszódik) A Hét Királyság lovagjának legnagyobb erényét szereplői jelentik. Dunk és Egg nagyon jó karakterek, akik körülményeiket és külsejüket illetően nem is lehetnének különbözőbbek, mégis erős szövetség (barátság?) szövődik kettejük között, és összeköti őket az a fajta jólelkű naivitás, ami Dunkot jelleméből adódóan, Egget meg valószínűleg a kora miatt jellemzi. Ez a „magányos férfi+fiatal társ”-narratíva mostanában sok sorozatban működött nagyon jól, itt is az első pillanattól fogva behúz, sőt, meg is tudja kicsit csavarni ezt a páros dinamikát (Dunk például a babysitter szerepbe kényszerülő apafigurák kliséivel szemben egyáltalán nem morcos alak).
Az is egészen mesei, ahogy a tornára megérkezvén sorra megismerkednek és maguk mellé állítanak néhányat a lovagok és urak közül. Itt már egy Baratheon is előkerül, akit Daniel Ings alakít remekül, és aki szintén azt bizonyítja, hogy a nagy házak gyarlóságai – jelen esetben a Baratheonok alkoholizmusa és élvhajhászata – évszázadokon át öröklődő jellemhibák. De előkerülnek még a Fossowayek, egy mogorva kovács és egy szende bábszínésznő is, tényleg mint a mesében. És persze ott vannak a Targaryanek: a meglepően becsületes Baelor herceg (Bertie Carvel) és testvére, Maekar (Sam Spruell), meg utóbbi ellenszenves gyermekei, Egg bátyjai: a hedonista Daeron (Henry Ashton) és a legrosszabb Targaryan-emlékeinket előhívó Aerion (Finn Bennet).
Ser Duncan megpróbáltatásai akkor kezdődnek, amikor utóbbi kegyetlenkedni kezd a torna vendégeit szórakoztató bábszínész társulattal (lám, a színház Westerosban is kényes kérdés a hatalom számára!), ő pedig jó lovaghoz híven az ártatlanok védelmére siet. Az uralkodócsalád tagjait azonban nem lehet csak úgy pofánrugdosni, úgyhogy nemsokára abban a kellemetlen helyzetben találja magát, hogy kénytelen az istenekre, harctudására és új szövetségeseire bízni a sorsát egy, a korábbi sorozatokhoz képest is kifejezetten ütős, és minden eddigiél sárosabb csatajelenetben.
A Hét Királyság lovagja az első olyan Trónok harca-sorozat, ami éppen, hogy túl rövidnek bizonyul: gyorsan elröppen ez a hat rész (illetve pár nap a lovagi tornán), épp csak megismerkedünk ezekkel a szimpatikus karakterekkel.
Az éj tehát még mindig sötét Westerosban, és bizonyára iszonyattal is tele van, de végre egyszerű, nemeslelkű lovagok, kifejezetten vicces és jelentéktelen alakok és kedves(nek induló) történetek is helyet kaptak Geroge R. R. Martin világában, ez pedig a legjobb dolog, ami a Trónok harcával az utóbbi időkben történt.
A Hét Királyság lovagja, 2026, HBO, 6 epizód. 24.hu: 8/10
The post Végre egy Trónok harca-sorozat sárkányok és vérfertőzés nélkül! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
