Idén hat éve, hogy a Samsung piacra dobta az első hajlítható kijelzős okostelefonját, a Galaxy Fold nevű készüléket, ami lényegében egy új termékkategóriát teremtett. Azóta szinte minden nagyobb gyártó előállt a saját megoldásával, mind a táblagéppé nyitható, mind a régi kagylótelefonokat idéző modellek terén, egy valami azonban nem változott: az ilyen mobilok legtöbbször még mindig rendkívül drágák. Az általunk nemrég tesztelt Motorola Razr 60 Ultra nagyjából félmillió forint, de még a Samsung „olcsósított” versenyzője, a Galaxy Z Flip7 FE is 400 ezer forint környékén tanyázik.
Ugyanakkor nem véletlenül írtam fentebb, hogy legtöbbször, ugyanis a hazánkban már hivatalosan is jelen lévő ZTE bejelentette, hogy októbertől itthon is kapható lesz a modern kagylótelefonként funkcionáló, hagyományos külső, és hajlítható belső kijelzővel rendelkező Nubia Flip 2 5G, ami nagyjából fele annyiba kerül, mint a legtöbb hasonló megoldás: a hivatalos partnereknél hazánkban 210 ezer forintot kérnek érte, a készülék ráadásul már bekerült a One mobilszolgáltató kinálatába is.
Ezért a pénzért egy nyitva 7,2 milliméter, zárva 15,2 milliméter vastagságű készüléket kapunk, mindössze 193 grammos súllyal. Belül egy 6,9 hüvelykes FHD+ felbontású OLED panel található, 120 Hz-es képfrissítéssel, míg kívül egy 3 hüvelykes, szintén OLED paneles kijelző kapott helyet – itt a gyártó ígérete szerint adott a teljes funkcionalitás, tehát minden tartalom elérhető a mobil kinyitása nélkül.
A burkolat alatt egy 4 nanométeres gyártástechnológiával készült MediaTek Dimensity 7300X processzor dolgozik, akár 12 gigabájt memória és 512 gigabájt tárhely kíséretében. Emellé jön egy 50 megapixeles hátlapi kamera (kiegészítve egy mélységszenzorral), illetve egy 32 megapixeles szelfi egység, az akkumulátor pedig 4325 milliamperórás, 33 wattos töltéssel – ami például több, amit a jóval drágább Galaxy Z Flip7 SE biztosít. Nem hiányzik továbbá az 5G, a Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.4, illetve adott az NFC, így nem kell lemondani az érintéses fizetésről sem.
Érdemes tudni továbbá, hogy a ZTE Hungary nem csak ezt a mobilt hozta el a hazai felhasználóknak. A Nubia Flip 2 5G-vel párhuzamosan érkezik a kifejezetten mobilgamereknek fejlesztett Nubia Neo 3 GT 5, illetve egészen olcsó készülékek is:
- Blade A56: 34 990 forint,
- Blade A76: 44 990 forint,
- Blade V70 Vita: 48 000 forint.
Útmutató laikusoknak
A 24.hu rendszeresen közöl egy vagy több telefonra koncentráló teszteket, és ezek – a mostani cikkünkhöz hasonlóan – tele vannak olyan információkkal, amelyek a témában jártasak számára teljesen egyértelműek, a laikusoknál viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP68-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, Wi-Fi 6, eSIM kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, hogy mit jelentenek, akkor részletes útmutatónk épp önnek való. Érdemes kattintani, hiszen többek között ezeket is el- és megmagyarázzuk, hogy a következő telefonvásárlásnál minden részletet illetően képben legyen.
Ha pedig már okostelefonok, akkor érdemes átfutni az idén készült tesztjeinket is:
- legutóbb 6 egészen új készüléket vizsgáltunk be,
- de megnéztünk öt darabb 200 ezer forint alatt kínált mobilt,
- illetve öt darab 150 ezer forint alatti készüléket is.
The post Végre itthon is kapható megfizethető hajlítható kijelzős telefon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





