Az Alföldet rendkívül erősen sújtja a klímaváltozás nyomán egyre komolyabb méreteket öltő aszály. A laikus szemlélőnek talán nem tűnik fel, de az élővilág átalakulásán már látszik, hogy a sivatagosodás elkezdődött, ugyanakkor a lábon elszáradt termény, a felszíni vizek zsugorodása és eltűnése az átlagember számára is érzékelhető intő jel lehet. Hazánk közepén persze mindig is okozott vissza-visszatérő gondokat a szárazság, ám a jelenlegi folyamatok már a mezőgazdasági termelést fenyegetik, egyúttal a térség ökológiai összeomlását vetítik előre.

Mit lehet tenni? Az összetett okok nyilvánvalóan összetett, sokszor régiónként eltérő megoldásokat kívánnak, a mezőgazdasági módszerektől a vízgazdálkodáson át a tájhasználatig számtalan terület érintett. Magától értetődő a talaj vízpótlása, ami egyfajta szivacsként raktározva a vizet hozzájárul az aszályos periódusok átvészeléséhez. Jó hír, hogy már komoly projektek indultak a vízpótlás érdekében, itt írtunk részletesen a Vizet a tájba elnevezésű programról, amelynek keretében a gazdák felajánlhatják a földjüket a víznek.

Ahogy azonban említettük, területenként is eltérő lehet a védekezés módja. A talajvízszint csökkenése a Kiskunság északi részén például nemcsak a mezőgazdaságot fenyegeti, hanem az erdőket is végveszélybe sodorta – erre válaszul dolgozott ki részletes vízpótlási tervet Cifka Gábor vízépítő mérnök és Rédei Tamás ökológus, amely szervesen kapcsolódik a Duna-Tisza közére tervezett, nagyszabású állami programhoz. A részletekről Dr. Rédei Tamást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát kérdeztük.

Erdő 12 ezer éve

A Kárpát-medence közepét, az Alföldet hajlamosak vagyunk fűvel borított végtelen tájként elképzelni, ahol a látótávolságnak csak a bolygó görbülete szab határt. Pedig a valóságban, természetes állapotában erdős sztyepp, ahol a füves pusztát lépten-nyomon erdőmozaikok szabdalják. Sőt, a terület északnyugati „szélén”, az Észak-Kiskunságban évezredek óta zárt erdőkkel borított dűnéket találunk.

Az erdőtalaj és az erdei fajok együttes jelenléte viszonylag egybehangzóan rajzolja körül azokat a körzeteket, amelyek az egész holocénben erdős területek voltak

– mondja a 24.hu-nak Rédei Tamás, magyarázatként hozzátéve: a holocén a földtörténeti jelenkor, az utolsó nagy eljegesedés végeztével kezdődött, csaknem 12 ezer éve.

A tájat a Duna alakította, állandóan változó folyása hordalékkal töltötte fel a síkságot, történetünk kezdetén a mai Kiskunság sok szempontból vízi világ volt tele mocsarakkal, lápokkal és a közülük kiemelkedő homokhátságokkal. Ez utóbbiakon egyaránt kialakultak felnyíló és zárt erdők, mintha a Gödöllői-dombság folytatását látnánk – pontosabban láttuk volna. Az erdőkből, gyepekből és vizes élőhelyekből álló finom mozaik kiemelkedően nagy biodiverzitást őrzött, és bennszülött fajok tucatjainak a szülőhelye – a ma is meglévő őshonos tölgyesek helyzetéről itt olvashatja egy friss kutatás eredményeit.

Hogyan tartja meg az erdő a vizet?

Témánk szempontjából lényeges, hogy az erdősült területek felszínét nagyjából egy méter mélységig sokezer év alatt kifejlődött humuszos erdőtalaj fedi, és csak alatta találjuk a homokot, ami egyébként a Kiskunságban több helyen is közvetlenül a felszínen látható. A humusz pedig – azon túl, hogy nagyságrendekkel több szén-dioxidot köt meg – a vizet is jóval hatékonyabban tárolja.

The post Végzetes aszály: 12 ezer éve erdős területeket nyelhet el a homok a Kiskunságban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu