Veszélyben lévő gyerekeket mentettek a Dunán, nem mindennapi esethez riasztották a kutató-mentőket, búvárokat és vízimentőket – videó

Műszaki hiba miatt két uszály közé szorult egy kisgéphajó a Duna csepeli szakaszán, fedélzetén két felnőttel és három gyermekkel. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a közösségi oldalán számolt be a nem mindennapi mentésről.

Azt írták, hogy a kisgéphajó keresztbe fordulva beszorult a horgonyon várakozó és part mellett veszteglő uszályok közé. A vízirendészet perceken belül a helyszínre érkezett és csatlakozott melléjük a katasztrófavédelem tűzoltó hajója és búvárszolgálata, valamint a kutató-mentők is.

Az utasokat speciális mentőmellények és kötélbiztosítás segítségével mentették ki. Ezt követően a hajót is sikeresen kiszabadították és kivontatták a kikötőbe a kutató-mentő hajóval.

Az eszközmentés egy igazi szakmai kihívás volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajbajutott hajóig, majd azt a rögzítés után orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni.

– közölték.

Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.

The post Veszélyben lévő gyerekeket mentettek a Dunán, nem mindennapi esethez riasztották a kutató-mentőket, búvárokat és vízimentőket – videó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest