Videó: robbantással törtek be egy hollandiai múzeumba

Thumbnail for 6320445

Sikerült rögzíteni, ahogy három csuklyás alak rángatja a hollandiai Drents Múzeum nehéz bejárati ajtaját január 25-én hajnalban, majd robbantással be is jut – írja a The New York Times. A művészeti és történelmi múzeumban jelenleg egy, Romániában feltárt kincseket bemutató kiállítás látható.

A hatóságok szerint nem amatőr betörésről volt szó.

A tolvajok több értékes tárgyat is elvittek, többek között egy, Romániából kölcsönzött, aranyból készült ókori sisakot.

Harry Tupan, a múzeum igazgatója szerint a szombati sötét nap volt intézménye és a Román Nemzeti Történeti Múzeum számára. Mint hozzátette, múzeumuk 170 éves fennállása során nem történt hasonlóan súlyos eset.

Az ellopott kincsek között volt három arany karkötő, valamint a híres coțofenești sisak. A gazdagon díszített, kétkilós, szegecses, az i. e. 5. századra datálható lelet a dákokhoz köthető, és ma Románia egyik nemzeti kincsének számít. A szakértők úgy vélik, hogy a különböző jelenetekkel, így bárányáldozattal díszített tárgyat szertartásokhoz használhatták.

A sisakot és számos más leletet a Román Nemzeti Történeti Múzeum vándorkiállításának részeként mutatták be, a tárlat 2024 júliusa óta látható a Drents Múzeumban. A román hatóságok szerint az ellopott kincsek felbecsülhetetlen értékűek.

A holland rendőrség már vizsgálja az ügyet. Az eset egy közeli autótűzzel állhat összefüggésben, elképzelhető, hogy a tolvajok felgyújtották egyik járművüket, mielőtt egy másikba szálltak át.

Hasonló műkincslopás történt novemberben a hollandiai Oisterwijkben található MPV Galleryben, akkor az elkövetők bombával jutottak be, és ellopták Andy Warhol amerikai művész két grafikáját.

The post Videó: robbantással törtek be egy hollandiai múzeumba first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest