Videón, ahogy a földbe csapódik Ausztrália első űrrakétája

Alig néhány levegőben töltött pillanat után a földbe csapódott Ausztrália első saját készítésű űrrakétája. A Gilmour Space vállalat Eris névre keresztelt eszköze mindössze 14 másodpercnyi repülés után zuhant le, ám a cég még így is sikernek könyvelte el az esetet – számolt be róla a The Guardian.

A felbocsátási kísérletet ezrek követték élőben a környező hegyekről, illetve az interneten keresztül, az érdeklődőknek azonban csalódottan kellett távozniuk: a kudarcos rakéta végül meg sem közelítette a világűrt. A Gilmour Space ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az eset valójában sokkal közelebb vitte Ausztráliát, hogy felzárkózzon ahhoz a hat nemzethez, amelyek rendszeresen állítanak Föld körüli pályára űreszközöket.

Első tesztrepüléshez képest ez egy erős eredmény

– olvasható a cég közleményében.

Ebben pedig van is igazság, hiszen meglehetősen ritka, hogy egy rakéta már rögtön az első próbáján remekel. A SpaceX Starship névre keresztelt járműve például már számos tesztrepülésen van túl, amelyek közül több is az eszköz megsemmisülésével ért véget. Éppen a múlt hónapban is felrobbant egy rutinteszt alkalmával.

A 23 méter magas, 30 tonnát nyomó Eris rakéta arra épült, hogy küldetései során alkalmanként akár 2015 kilogrammnyi rakományt is az űrbe juttathasson – jegyzi meg a Space.com. Ezzel Ausztrália képessé válna önállóan űrmissziókat végezni, ami jelentős szereplővé tenné az országot az űrkutatás terén.

Lapunk rendszeresen számol be az űripar legfrissebb híreiről, korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:

The post Videón, ahogy a földbe csapódik Ausztrália első űrrakétája first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest