Videón, ahogy elnyel a föld egy kisgyereket Kazahsztánban

Aknába zuhant egy 6 éves kisfiú a kazahsztáni Ekibasztuz központjában – írja a Tengri news kazah hírportál.

A baleset május 20-án délután történt a városi kulturális központ közelében.

A biztonsági kamerák rögzítették a baleset pillanatát; a felvételeken a következő látható: két gyermek a szökőkutak mellett játszik, egyikük hirtelen a föld alá zuhan. A videokamerák azt is rögzítették, ahogy a fiú saját erejéből kimászik az aknából.

Súlyos sérülést szenvedett

A zuhanás következtében a gyermek fejsérülést szenvedett. A kisfiú nagymamája elmondta a lapnak, hogy az unokája a zuhanás közben beverte a fejét, tiszta vér volt, amikor – sokkos állapotban – kimászott az aknából a létrán.

A gyermek két napig intenzív osztályon feküdt.

A nagymama azt is elárulta, hogy a több mint két méter mély akna olyan helyen található, ahol naponta sétálnak a járókelők. A nő elmondása szerint aznap munkások dolgoztak az aknában, amelynek fedele nyitva volt, ám sem kerítéssel sem figyelmeztető táblával nem óvták a gyalogosokat.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. A hatóságok a folyamatban levő nyomozásra hivatkozva nem kommentálták az esetet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Айнура (@toktasova_ainura) által megosztott bejegyzés

The post Videón, ahogy elnyel a föld egy kisgyereket Kazahsztánban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest