Mark Rober youtuber és feltaláló, a NASA egykori mérnöke arra vállalkozott, hogy egy robottal kivédesse Cristiano Ronaldo lövéseit – írta az Interesting Engineering. A gépi kapus megalkotása felé vezető út egy focimeccsel kezdődött.
Robernek egy jótékonysági mérkőzésen 90 ezer néző előtt sikerült gólt lőnie, ezután elhatározta, régi álmát követve profi focista lesz, azonban nem tudta tartani az egykori futballista barátja, Landon Donovan által kiszabott edzéstervet. Az az ötlete támadt, hogy ha ő nem is, egy általa készített robotkapus talán el tudja érni a vágyott célt.
Egyes büntetőlövések sebességét az emberi agy nem tudja feldolgozni: az ilyen rúgások akár 128 kilométer/órás sebességgel is száguldhatnak, és kevesebb mint 250 ezredmásodperc alatt teszik meg a 11 méteres távot. Ugyanakkor egy gép talán képes lehet a védésre.
A tökéletes kapus megalkotásához Rober először beszerzett 22 infravörös kamerát, majd
- a készülékek követve a labda mozgását milliméteres pontossággal, valós idejű 3D-s pályaadatokat szolgáltattak egy számítógép számára;
- a gép feldolgozta az adatokat, majd a parancsait elküldte két 50 lóerős motornak;
- ezáltal a robot képes volt körülbelül 64 kilométer per órás sebességgel keresztülhaladni a kapu teljes szélességén.
Rober az Egyesült Államok legjobb fiatal focistáival edzette a rendszert – minden egyes mellélövés több ezer információt biztosított a szerkezet számára. Néhány találat olyan erős volt, hogy megrepesztette a robot felületét vagy leszakította karját.
A feltaláló a sportolókkal végzett kísérletek alapján javította, megerősítette és újraépítette a gépkapust. Ezek után a szerkezet megbízhatóan hárította az amatőr és egyetemi játékosok lövéseit.
Azonban hátra volt még az utolsó teszt:
vajon legyőzi a rendszer a világklasszis játékost, Cristiano Ronaldót?
A robot az embernél is gyorsabban tudott mozogni a kapu előtt, és ezredmásodpercek alatt kiszámította a labda útját.
Azonban Ronaldo alaposan megfigyelte a sínen mozgó figurát: észrevett egy apró rést, amelyet a szerkezet nem volt képes teljesen lefedni. Végül tökéletes pontossággal betalált a nyíláson.
The post Videón, amint Cristiano Ronaldo egy robotkapusnak próbál gólt lőni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





