A Nemzeti Színház saját magazinjának adott interjút Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója – a beszélgetést a Telex szemlézte.
A jelentős fiatalítást – a nyolc távozó helyére többek közt kilenc, frissen végzett kaposvári diákja érkezik – tervező szakember többek közt az Úri muri, megazisten! című filmje forgatásáról is beszélt: a Nemzeti Filmintézet 1,054 milliárd forintos támogatásával születő alkotás Vidnyánszky az első nagyjátékfilmje lesz.
A stábban a Nemzeti szinte minden színészének jutott hely, a munkák pedig a napokban már meg is kezdődtek – olvasható az anyagban, ami szerint nyáron a fóti díszletváros, illetve debreceni és hortobágyi tanyák is otthont adnak majd néhány jelenet felvételének.
A Móricz Zsigmond Úri murijának adaptációjaként születő film történetének mai párhuzamaival kapcsolatban Vidnyánszky egy meglepő megállapítást is tett:
Bár Móricz korát ismerjük meg […], maibbat aligha tudunk ennél. Az „okosban” megoldjuk korrupt világa, a mindenek fölött, alatt, mögött lévő érdekek szövevényében való érvényesülés és érdekérvényesítés játszmáit látjuk ma is. Az a fajta „úri” mentalitás sem veszett ki, amiről Móricz azt írja: itt mindenki úr, a maga ura, akinek csak az Úristennel van elszámolnivalója, és erre büszke. Vannak persze dolgok, amik változtak a regény 1928-as megjelenése óta, hiszen volt háború, forradalom, váltották egymást rendszerek, társadalmi berendezkedések, de a „lényeg”, amit Móricz a magyar emberről elmond, örök. Folyik az úri muri, tegnap és ma és ezer esztendeje ugyanúgy, és eközben mindig legjobbjaink vesznek oda. Ennek a fájdalmáról is szeretnénk mesélni.
The post Vidnyánszky Attila szerint ma is az „okosban megoldjuk korrupt világa” működik, a legjobbak pedig odavesznek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu